1956-os forradalom és szabadságharc
1956. október 23-án, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) által szervezett budapesti tömegtüntetéssel – és számos vidéki megmozdulással – kezdődött az országot hamarosan lángba borító forradalom, aminek legfőbb kiváltó oka a sztálinista diktatúra által keltett általános társadalmi elégedetlenség volt. A Gerő Ernő vezette MDP ellenséges fellépése nyomán a feldühödött tömeg az esti órákra agresszívvá vált, rövid időn belül fegyvert is szerzett, a Magyar Rádió épületét őrző karhatalmisták sortüze után pedig felkelést indított a diktatórikus rendszer megdöntésére.
Este fél tíz körül a tüntetők ledöntötték a Dózsa György úton álló Sztálin-szobrot, a zsarnokság jelképét. A feldühödött tömeg jelszavakat skandált. Sötétedéskor eldördültek az első lövések, megindult a fegyveres harc. Az 1956-os forradalom és szabadságharc veszteségei óriásiak voltak. A harcok során elesett több mint 2 és félezer ember, megsebesültek csaknem húszezren, és csaknem 200 ezer ember – zömében fiatal – úgy döntött, hogy elhagyja hazáját.
Október 21-én a 2. és a 3. órában iskolánk 7. osztályos diákjai elevenítették fel a történelem és az visszaemlékezés pillanatait.
A szereplők egy rövid „időutazás” során mutatták be a forradalomhoz kapcsolódó főbb eseményeket prózai, verses összeállítással, projektoros, zenés vetítéssel is kiegészítve.
Mi is történt 1956 októberében?
Nem történt más, mint egy hatalmas, vörös lobogós Góliát árnyékában fel mert állni a piros-fehér-zöld, kivágott címeres zászlajával egy kis Dávid.
Nem történt más, mint egy térdre kényszeríttet, többszörösen kifosztott, becsapott nép fel mert állni, szembe mert nézni, fegyvert mert ragadni egy olyan hatalom ellen, amely hazug álmokra építette a saját ideológiáját. Nem történt más azokban a hűvös napokban, mint egyszerre sok ember merte kimondani az igazságot. Nem történt más, csak az, hogy sok embernek volt bátorsága kimondani a „NEM”-et az addig átélt nyomornak, a mindennapok addig megélt félelmeinek, az addig mondott hazugságainak, a családok rettegésének, a bizonytalanságnak.
A magyar történelem 1956-os mártírjai 1989 óta elfoglalták a méltó helyet a történelem palettáján. Azok, akik életben maradtak, nehéz lelki terhet hordoztak magukban hosszú éveken át, s mind a mai napig nem tudták feledni 1956 emlékét, szellemét.
A programot Katona Beáta, intézményvezető-helyettes méltató szavai zárták.
Gratulálunk valamennyi résztvevőnek és a felkészítő tanároknak: Krányecz Teréznek, Pappné Restás Csillának és Császár-Bartakovics Csabának.
A műsor az alábbi linken megtekinthető:
