Kazinczy – Szép Magyar Beszéd

Április 11-13-ig rendezték meg Balatonbogláron a Szép Magyar Beszéd verseny regionális döntőjét, ahova térségünkből Tóth Luca, 8. b osztályos tanuló jutott tovább.

A 3 napos vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által kijelölt – kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. (A 7-8. évfolyamosoknál kívánatos az esszé-vagy tanulmányrészlet.)

 

 

 

A versenyzők itt vehették át a városi, város környéki (kerületi) döntőkön kiérdemelt Kazinczy-jelvényüket. Közülük a regionális versenyen elért eredmények alapján régiónként 16-16 tanuló ennek arany fokozatában is részesült. Ennek az arany fokozatnak ma már büszke tulajdonosa Tóth Luca is, akinek ezúton is gratulálunk. Külön gratulálunk felkészítő tanárának, Lászlóné Király Tündének.

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

Previous article

Hírek

Next article