Kazinczy – Szép Magyar Beszéd

 

Február 20-án iskolánk adott otthont a Kazinczy Ferencről elnevezett “Szép Magyar Beszéd” területi döntőjének. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.

 

 

A vetélkedő résztvevőinek egy kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat.

A Körmend és Szentgotthárd térségét képviselő diákok két kategóriában mérettették meg magukat, ahova az iskolai fordulók első helyezettjei jutottak tovább.

A területi döntőn mindkét korcsoportban az 1-3. helyezetteket díjazta a megyei szakemberekből álló zsűri.

Iskolánkat az 5-6. évfolyamos korcsortban Hujbert Zsombor (5. a, felkészítő: Nagy-Mesics Zsuzsanna), Németh Olivér (6.b, felkészítő: Nagy-Mesics Zsuzsanna), a 7-8. évfolyamos korcsoportban (7.c, Náricza Nina, felkészítő: Nagy-Mesics Zsuzsanna), Offner Noémi (7.c, felkészítő: Nagy-Mesics Zsuzsanna) és Németh Kornél (8.b, felkészítő: Lászlóné Király Tünde) képviselték.

 

A 7-8. osztályosok közül a területi versenyek győztesei részt vehetnek a végső, úgynevezett regionális fordulón Balatonbogláron. A területi döntő idei győztese iskolánk tanulója, Offner Noémi (7.c), így ő képviseli térségünket a regionális döntőben, melyhez ezúton is nagyon sok sikert és jó felkészülést kívánunk.

 

 

 

 

Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak.

 

A zsűri tagjai: Németh Ibolya szaktanácsadó, magyartanár, Variné Trifusz Mária, magyartanár, Takács Tiborné, magyartanár, Hrabovszky-Orth Katinka, a Pannon Kapu Kulturális Egyesület elnöke

 

A verseny díjait iskolánk Szülői Munkaközössége és a St. Gotthard Spa és Wellness ajánlotta fel, melyet ezúton is köszönünk.

 

 

 

 

Hírek

Previous article

Hírek

Next article