Kazinczy – “Szép Magyar Beszéd” területi verseny

2019. február 13-án a körmendi Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény adott otthont a Kazinczy Ferencről elnevezett “Szép Magyar Beszéd” területi döntőjének, ahol Körmend Város és térsége, valamint Szentgotthárd Város és térsége képviseltette magát.

A Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban tett alapítványa indította el a Kazinczyról elnevezett SZÉP MAGYAR BESZÉD versenyt, amely az eltelt évtizedek során országos mozgalommá vált. Péchy Blanka a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja. Az igazán komoly versengés az 5. évfolyammal indul: ekkor már területi versenyt is szerveznek. A 7-8. osztályosok közül a területi versenyek győztesei részt vehetnek a végső, úgynevezett regionális fordulón: a dunántúli megyék és a Budapest versenyzői Balatonbogláron, a Dunától keletre fekvő megyék versenyzői Kisújszálláson mérik össze tudásukat.
A vetélkedő résztvevőinek egy kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. A 7-8. osztályosoknál kívánatos az esszé-vagy tanulmányrészlet.
A regionális döntőben Tóth Luca, iskolánk 8. b osztályos  tanulója képviseli térségünket Balatonbogláron. Ő ezzel már Kazinczy-díjasnak tudhatja magát, a regionális döntőn pedig, ha a legjobbak között lesz, arany fokozatba részesülhet. (Régiónként 16 fő)
A területi döntőn mindkét korcsoportban az 1-3. helyezetteket díjazta a megyei zsűri.

A versenyről kiváló eredményekkel tértünk haza, hisz mindkét korcsoportban elhoztuk az első díjat:

 

5-6. osztályos korcsoport:

 

1. Náricza Nina, 6.c – felkészítő tanár: Nagy-Mesics Zsuzsanna

2. Offner Noémi, 6.c– felkészítő tanárok: Nagy-Mesics Zsuzsanna, Offnerné Hadrik Tímea

 

 

 

 

7-8. osztályos korcsoport:

1. Tóth Luca, 8.b – felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

 

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek és díjazottnak.

 

Advent

Previous article

Advent a Széchenyiben
Egyéb

Next article