Ki mit tud

Nagy várakozás és izgatott készülődés előzte meg az egész iskolát megmozgató programot, a most már hagyománnyá váló Ki mit tudunkat.

 

Rendkívül színes és érdekes műsorszámokat hoztak a diákok. Volt különféle táncos produkció, próza, hangszeres zene, ének.

Diákjaink és az őket felkészítő nevelők nagy izgalommal várták a Ki mit tud napját, amikor is a diákok megmutathatták tehetségüket a hétköznapitól eltérő formában.

 

A következő műsorszámokat láthattuk:

 

Az iskola énekkara Offnerné Hadrik Tímea vezetésével, a Sprint együttes Postakocsi című dalával nyitotta meg a rendezvényt:

 

 

 

 

 

 

Az 5. a osztály egy ülő tánccal mutatkozott be, melynek címe “Bál.”  Itt “csak” a lábakat kellett figyelni? De vajon tényleg csak lábakat láttunk?

 

 

 

 

 

 

Az 5. b-s lányok Olvasztó tégelyek című hip-hop produkciójukkal léptek színpadra.

 

 

 

 

 

 

Az 5. c-s lányok szintén hip-hop táncukkal leptek meg minket, kiváló összhangot mutatva a színpadon.

 

 

 

 

 

 

 

Ezt követően kivált két lány, Iván Mercédesz és Lakatos Tifani az 5.b-s lányok közül és egy duett tánccal léptek színpadra:

 

 

 

 

 

 

Orovicz Klarissza az 5.b-ből egy jazz dalt és két szonátát adott elő furulyán:

 

 

 

 

 

 

Sárvári Vitéz (5.b), Csuk Levente (6.a) és Hargitai Levente (7.a) egy szanyi ksiverbunnkal lepték meg a közönséget:

 

 

 

 

 

 

A 6. a-s fiúk teljesen más vizekre eveztek, vagy inkább úsztak? Produkciójuk címe: Szinkronúszás

 

 

 

 

 

 

Oprea Patrik (6.c) románul rappelt, előadását nagy üdvrivalgás követte:

 

 

 

 

 

 

A 7. a osztály látványos, UV fénnyel “megfűszerezett” Látomás című koreográfiájukat adták elő:

 

 

 

 

 

 

A 7. b -s fiúk Kalinka című táncos-mozgásos produkciójukkal mindenkinek mosolyt csaltak az arcára:

 

 

 

 

 

 

Dännler Rebeka tolmácsolásában (6.c) Zelk Zoltán: Egy asztal élete című elbeszélését hallhattuk:

 

 

 

 

 

 

A 7.b-ből Virágh Szonja, Bocsi Emese és Szarka Evelin látványos fellépő ruhában adták elő nagyszerű koreográfiájukat:

 

 

 

 

 

 

Szintén a 7.b-s lányok egy hip-hop tánccal is bemutatkoztak:

 

 

 

 

 

 

A 6.c-s lányok egy hangszeres produkcióval léptek színpadra, Beethoven Örömódáját előadva. Ének: Láng Anna és Katona Karolina, gitár: Kómár Jázmin és fuvola: Leopold Anna.

 

 

 

 

 

 

A 7. c osztály egy olyan futball meccset jelenített meg, ahol a pom-pom “lányoké” volt a főszerep:

 

 

 

 

 

 

Nagy Nóra egy népdalcsokorral készült: a “Szagos a rozmaring” és a “Ha nem kapok vasárnapra szeretőt”című dalokat adta elő:

 

 

 

 

 

 

Monek Máté (8.c) Kókai Zsuzsanna tanárnőt hívta segítségül produkciójához, melynek címe: Petőfi japánul

 

 

 

 

 

 

Csrenkó Petra (8.c) és Takács Rita (8.a) kiválóan koreografált és előadott jazz és hip-hop tánccal léptek a nagyérdemű elé:

 

 

 

 

 

 

A programot a 8. b osztály Búcsútánca zárta, akik egy színes egyveleggel készültek, kiegészülve osztályfőnökükkel, Krányecz Teréz tanárnővel.

 

 

 

 

 

Nagy örömünkre az idén is csaknem valamennyi osztály szerepelt a  közel másfél órás műsorban.
A zsűri egyöntetűen döntött abban, hogy az összesen 20 produkció közül valamennyit viszontláthatjuk a tanévzáró Széchenyi Gálán.

Köszönjük a színvonalas műsort az előadóknak és a felkészítő pedagógusoknak, szülőknek, koreográfusoknak.

További fotók a galériában láthatóak.

Hírek

Previous article

Hírek

Next article