A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
Február 25-én rádióműsor keretében emlékeztünk meg a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáról.
2000 óta minden esztendőben február 25-én tartjuk a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon hurcolták el Kovács Bélát, a Kisgazda Párt főtitkárát, ahonnan csak 1955 őszén, rettenetes megpróbáltatások után térhetett haza. A diktatúra hazánkban annyi emberéletet követelt, olyan sok ártatlant csuktak le és tettek tönkre 1945 és 1989 között, hogy tulajdonképpen az év bármely napján emlékezhetnénk rájuk.
Kovács Béla letartóztatása annak a tudatos folyamatnak volt a része, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásán keresztül a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A legabszurdabb koholt vádak alapján ítélték el, amelyek alól a diktatúra évtizedei alatt nem rahebilitálták. Ráadásul magyar földön szovjet katonák fogták el, szovjet bíróság ítélkezett felette. Kálváriája ily módon az ország megszállásának is a szimbólumává vált.
A pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralma alatt tudatosan és módszeresen tiporta lábbal az emberi- és szabadságjogokat: államosította a magántulajdont, tiltotta az egyházak működését, megtagadta a szabad sajtó -és a véleménynyilvánítás jogát. Életképtelen gazdasági rendszerrel taszította nyomorba a társadalmat, és hamis ideológiától hajtva földelte el történelmi hagyományait, kulturális értékeit. Erkölcsi mércét nem ismerve üldözte mindazokat, akik ellenálltak vagy mást gondoltak.
Az eddig föllelt dokumentumok alapján legkevesebb 130 ezer embert deportáltak Oroszországba, ahol embertelen körülmények és a rettenetes, kemény fizikai munka nagyjából egyharmadát el is pusztította. Az áldozatok száma ennél azonban akár nagyságrendekkel is nagyobb lehet. Hiszen a sok esetben, az utcáról összefogdosott emberek jelentős részéről nem, vagy alig vezettek nyilvántartást.
Az 1945 első heteiben felállított népbíróságok által elítélt, mintegy 27 ezer vádlott jelentős része is a kommunizmus áldozatának tekinthető. Néhány hónap alatt teljesen világossá vált, hogy a háború utáni számonkérés célja nem a valódi bűnösök felelősségre vonása, hanem az egész Horthy korszak és annak elitjének vádlottak padjára ültetése volt.
Akiket még a minden elemükben manipulált eljárásokban sem tudtak elítélni, azokat egyszerűen leinternálták valamelyik rettegett gyűjtőtáborba Kistarcsára, Tiszalökre, Kazincbarcikára, vagy a legismertebbe és a legembertelenebbe, Recskre. Az 50-es évek elején több mint 25 ezer embert tartottak rettenetes körülmények között, éheztetve, rendszeresen bestiális kegyetlenséggel bántalmazva és megalázva a szögesdrótok között. Sokakat pusztán származásuk miatt családostól, gyermekestől telepítettek ki, elsősorban a Hortobágyon létesített barakokkba.
A terror légköre Sztálin halála után valamelyest enyhült, hogy azután ismét elemi erővel tomboljon az 1956-os forradalom vérbefojtása után. Kádárék szavakban nem győzték magukat elhatárolni a Rákosi rendszertől, de módszereik legalább annyira könyörtelenek voltak.
A 60-as/70-es éveket előszeretettel emlegetik az enyhülés időszakaként, a Kádár-rendszer aranykoraként. Kétségtelen tény, hogy a lakosság nagy része a terror nyomása alatt beletörődött az ország idegen megszállásába, ám a börtönökből és a táborokból szabadultak számára a társadalomból való kirekesztettség időszaka egészen 1989-ig tartott.
Amikor tehát a kommunizmus áldozataira emlékezünk, a múltra emlékezünk. A szabotőrnek beállított munkásra, a kuláknak bélyegzett parasztra, a reakciósként üldözött polgárra, az élősdinek kikiáltott gyárosra, a magyar hadsereg felejtésre ítélt katonáira és munkaszolgálatosaira.
Ezen a napon emlékezünk mindazokra, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. Ezen a napon egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.
A műsorban szereplő narratíva, dalrészletek, versek, lágerjegyzetek mind az akkori történelmi helyzetet, a meghurcoltak, az áldozatok mindennapjait, nehézségeit igyekezett bemutatni, értékeltetni.
A műsorban közreműködött:
Náricza Nina (8.c)
Nagy Donát (8.a)
László Richárd (8.a)
Szakáli Gergely (8.b)
A műsort Völker-Horváth Anita állította össze.
