Advent a Széchenyiben

Iskolánkban is a december az advent, a várakozás hangulatában telik.

 

Képes beszámolónk következik.

 

Arról már korábban beszámoltunk, hogy hozzánk is megérkezett a Mikulás és mindenkinek hozott szaloncukrot.

 

 

 

Az iskola karácsonyfáját a hagyományoknak megfelelően idén is a 8. osztályosok díszítették fel:

 

 

 

 

 

 

 

Az aula, a könyvtár és az osztályok is ünnepi díszbe öltöztek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idén is kinyitott a Széchenyi sütődéje Éva néni és Jancsi bácsi “főcukrászok” vezetésével. Finom mézeskalács illat járta be az iskolát két héten át:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Gotthárdi Advent elnevezésű programsorozaton iskolánk is képviselte magát. Az 5.b osztály karácsonyi flasmob táncával lépett színpadra, melyet osztályfőnökük, Kovácsné Ákos Anita tanított be nekik, az 5. c osztály pedig rendhagyó módon, árnyjáték formájában, adta elő pásztorjátékát. Az ötlet megálmodója, Katona Beáta, osztályfőnök volt. Színpadra lépett, Offnerné Hadrik Tímea vezetésével, iskolánk közös tanár-diák énekkara is, akik 3 dallal (Legyen hó, Fehér karácsony,  Szép karácsony című dalok) mutatkoztak be az ünnep alkalmával. (Fotók az iskolai ünnepségen készültek.)

 

 

Barbara néni diákjai decoupage technikával készítettek szebbnél szebb képeket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A téli szünet előtti utolsó héten délutánonként kézműves foglalkozáson vehettek részt a diákok, ahol  apró ajándékok készültek. A foglalkozásokat Éva néni és Adrienn néni készítette elő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az idei esztendőt, a hagyományoknak megfelelően,  a téli szünet előtti utolsó napon, ismét az 5. osztályosok ünnepi műsorával zártuk le. A műsort Soós Emília (5.b) hegedűszólója nyitotta meg, és csodálatosan klarinétozott Vígh Laura (5.c) is.  Ezúttal már az 5. a osztály is színpadra lépett, akiktől megható és elgondolkodtató jelenetet láthattunk. Megjelentek az angyalok, akik a szeretet, a vidámság fontosságára hívták fel a figyelmünekt. Ismét láthattuk az 5.c előadásában az árnyájáték formájában bemutatott pásztorjátékot, az 5. b osztály karácsonyi tánca pedig ismét mosolyt csalt valamennyiünk arcára. Az ünnepi műsort az 5. évfolyam közös éneke zárta, mégpedig a Nox zenekar: Szent ünnep című dalát adták elő. Ezúton is gratulálunk a felkészítő tanároknak: Katona Beátának, Nagy-Mesics Zsuzsannának és Kovácsné Ákos Anitának.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezúton kívánunk mindenkinek békés, áldott, szeretetteljes karácsonyt és nagyon boldog új esztendőt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

Previous article

Hírek

Next article