Tanévnyitó

Szeptember 1-én 8 órakor ünnepélyes tanévnyitóval egybekötött szentmisével (Veni Sancte Spiritus)  indítottuk a 2023/2024-es tanévet a Szentgotthárdi Nagyboldogasszony Plébániatemplomban.

A szentmise kezdetén Bodorkós Imre plébános köszöntötte az iskola tanárait, diákjait és a szülőket.

Vigh Balázs káplán atya, iskolalelkészünk a tanévnyitó szentmisén a hit és a humor egységére és fontosságára hívta fel figyelmünket. A nevetés és a humor miáltalunk Isten derűjét tudja tükrözni a világnak. Balázs atya arra hívott bennünket, hogy minél többször tapasztaljuk meg azt, hogy Isten nevetést hoz az életünkbe.

Ha hittel, humorral, Isten iránt érzett szeretetünkkel, valamint embertársainkhoz való odafordulással kezdünk neki az új tanévnek, akkor a legtöbb akadály, nehézség könnyen legyőzhető.

 

Az ünnepélyes tanévnyitó elején Labritz Béla alpolgármester egy oklevelet nyújtott át Csuk Hajnalka tagintézmény-vezetőnek, mely szerint a Szentgotthárdi Csata Emlékfutáson a legeredményesebb iskola voltunk, így Szentgotthárd Város Önkormányzatától 50.000,-Ft jutalomban részesültünk. Köszönjük!

Csuk Hajnalka ünnepi beszédének elején megköszönte a szavaló első osztályos gyerekeknek, hogy kedves versekkel érkeztek hozzánk. Vincze Letti és Csizmadia Márk Kovács Barbara: Fontos dolgok c. versét szavalta el, Németh Zita és Mesics Lőrinc előadásában Szalai Borbála: Utolérem a bátyámat c. versét hallhattuk. Az óvónéniknek és a szülőknek pedig köszönjük a felkészítést!

A tagintézmény-vezető elmondta, hogy legfőbb célunk a keresztény értékek átadása, az emberi jóságra, szeretetre, egymás megbecsülésére és segítésére nevelés. Az alapértékeink közül legfontosabb a hit ajándékának elnyerése, a család és az erkölcs tisztelete, a tudás gyarapítása és becsülete, a beszédünkben és a megnyilvánulásainkban megjelenő személyes példa üzenete.

Kifejtette azt is, hogy a legkisebbek számára a mai nappal Bogi néni és Kriszti néni szárnyai alatt izgalmas világ tárul ki eléjük. Ezt követően a nyolcadik osztályosok átnyújtottak számukra egy emléklapot és egy kis füzetet, melyek azt jelképezik, hogy a Szent Gotthárd Általános Iskola diákjai lettek.

 A szülőknek megköszönte a bizalmat és biztosította őket arról, hogy gyermekeik jó kezekben vannak, az osztályfőnökök és a többi tanító szeretettel, odaadással fognak foglalkozni velük.

 Csuk Hajnalka a nyolcadikosoktól azt kérte, hogy legidősebbként járjanak példával a többiek előtt, valamint hogy középiskolai tanulmányaik megkezdése előtt fogadják meg tanáraik, lelki vezetőik és szüleik tanácsát.

A tanulókat pedig biztosította arról, hogy intézményünk nemcsak kötelességet támaszt, hanem számos lehetőséget is biztosít a szabadidő hasznos eltöltésére irányuló programokkal.

A tagintézményvezető befejezésként kérte a szülőket, hogy bátran és bizalommal forduljanak valamennyi pedagógushoz kérdéseikkel és javaslataikkal, hisz egyet akarva és egymást segítve tudjuk megvalósítani elképzeléseinket.

Végezetül megköszönte a fenntartónak, hogy anyagi fedezetet biztosított a nyári felújítási és karbantartási munkálatokhoz, valamint köszönet illeti a szülőket is, akik egyaránt partnereink iskolánk fejlesztésében!

Legyen Isten áldása ezen az iskolán és a benne munkálkodókon!

 

 

Hírek

Previous article

SegítsVelem Mosolytáska
Hírek

Next article

Szent Gellért nap