Erdei iskola

Erdei iskolában jártunk

         Az időjárás nem igazán kedvezett „kis” csapatunknak, mikor május 17-én reggel elindultunk az Őrség felé, hogy ott töltsünk három napot és felfedezzük hazánk egyik legszebb, legvadregényesebb táját.

       A délelőtti ismerkedési játékok után a természetben alkalmazandó illemszabályokkal ismerkedtünk meg, majd elindultunk egy rövid túrára.

       Ugyan „lógott az eső lába”a levegőben, de mi lelkesen jártuk körbe a Rezgő nyár tanösvényt, ahol megismerkedtünk az erdő élőlényeivel, főleg a növényekkel.

Néha a fákról egy kis esővíz „zúdult” a nyakunkba és néhol pocsolyákat kellett átugranunk, de mi lelkesen, néha sikongva vettük az „akadályokat”, nem okozott ez problémát nekünk, hiszen felkészültünk erre az „extrém” időjárásra.

A növényekről tanultakat egy játék keretében mélyítettük el, melyben a leveleikről és virágjaikról kellett felismerni a növényeket. Kaptunk egy bakancslistát is a tökéletes erdőélményhez, mely egy nagyon ötletes ajánlás a legközelebbi erdőjáráshoz.

Hamar elillant a délelőtt. A Hársfa étteremben elfogyasztott ebéd után jól esett egy kis pihenő a szálláson, ami a Harmatfű természetiskolai szálláshelyen volt, és amit nagyon hamar birtokba vettünk, hiszen nagyon szépen, igényesen berendezett szállás volt.

Sajnos ebéd után megeredt az eső, így a délutáni túrából csak egy kis séta lett az esőben.

( Bakancslistából ez kipipálva)

A Natura 2000 Látogatóközpontba tértünk be, ahol az interaktív múzeumban töltöttük el az időt, hasznos ismereteket szerezve. A látogatást egy kis vetélkedővel zárták le számunkra kísérőink, ahol még apró ajándékokat is nyerhettünk. Aki nem nyert, az vásárolhatott az ajándék boltban.

Innen a Vadász múzeumba mentünk – ekkor már nem esett az eső – ahol rengeteg szép trófeát, preparált állatot láthattunk. Öt óra magasságában sétáltunk vissza a szállásra, ahol gyorsan átöltöztünk és meleg teát ittunk, így hárítva el a megfázás lehetőségét. Bár mi erős és stramm csapat vagyunk!

Vacsorára pizzát rendeltünk, ami pontosan meg is érkezett, és miután mindenki jóllakott, a tele pocakkal egy kis pihenő következett, hogy majd újult erővel vethessük magunkat az esti programba.

Fél nyolctól – négy csapatra osztva az osztályt – játékos vetélkedőre került sor. Nagyon sok vidám feladatot kellett megoldania a csapatoknak, például activity-zni, hangot kitartani, körülírni, filmet forgatni stb. Ez utóbbi tetszett mindenkinek a legjobban, hiszen nagyon kreatívnak, ötletesnek kellett lenni, hogy elő tudják adni az előre meghatározott témát, vagyis filmet.

Ezután a lefekvésig, már csak egy kis beszélgetés, zenehallgatás, meccs nézés – ki-ki, amit választott – következett.

Csütörtökön a nyolc órai svédasztalos reggeli után módosított program következett. Az erdő annyira „beázott”, hogy a Szala-menti tanösvényi túra helyett, a szállás melletti tanműhelyben folytatódtak a programok. Itt megismerkedtünk az őrségi élőhelyekkel, a hagyományos életmódokkal, az őshonos háziállatokkal.

Különböző játékok keretében mélyítették el a hallottakat, mint például a „Ki vagyok én?” játék az erdő élőlényeiből, vagy „Kapcsolati háló” stb.

A délelőtt végére a nap is kisütött, így a játszóteret is kipróbálhattuk, ahol ügyességi akadálypályákon lehetett végighaladni.

Ebéd után – mivel a túra végállomása Pityerszer lett volna – így busszal mentünk el Pityerszerre, ahol először egy hagyományos Őrségi mesterséggel, a fazekassággal ismerkedhettünk meg. Mindenki készíthetett valamit.  Szebbnél-szebb tálkák, kis kaspók varázsolódtak elő az agyagból a fazekasmester segítségével.

Ezután bejártuk a falumúzeumot, ahol az ott elmondottakra nagyon kellett figyelni, hiszen ezekhez kapcsolódott az ezután következő „Kincskereső” játék, amit három csapatra osztva kellett végrehajtanunk. Nagyon tetszett mindenkinek ez a feladat.

Ezután elsétáltunk a bölényekhez, majd maradt egy kis idő az itt lévő játszóteret is kipróbálni a busz indulásáig.

A finom vacsora után hasonlóan alakult az esti program az előző napiéhoz. Ma is nagyon élveztük a vetélkedő feladatait, ami természetesen mások voltak, de a „Filmforgatásos” játékot közkívánatra új témákkal megismételtük.

 

Mivel ma sok időt töltöttünk a szabadban hamar nyugovóra tértünk.

Péntek délelőtt a finom reggeli után összepakoltunk, majd azt követően a körülöttünk élő madárvilággal ismerkedtünk meg. A madár felismerési feladatok után „madarat tolláról” és „madarat fészkéről” felismerési gyakorlatok voltak, ami nagyon tetszett mindnyájunknak.

Ezután a fűvész kertben a fűszernövényekkel ismerkedtünk meg alaposabban, megtudtuk, hogy néhánynak milyen gyógyító hatása is van, majd néhányat meg is kóstoltunk.

         A program zárásaként értékeltük az erdei tábort, mindenki elmondhatta, hogy neki mi tetszett a legjobban. Nagyon köszönjük tanárainknak, Gombásné Bánfi Andrea és Kocsisné Takács Éva tanárnőknek, a két kísérőnknek, Lajos Anna és Őr-Hoffmann Eszter környezeti nevelőknek a szervezést, a feladatokat és a segítséget.

         A busz indulása előtt még volt idő egy kis játékra a játszótéren, majd elbúcsúztunk a tábortól.  Fáradtan, de nagyon sok élménnyel tértünk haza.

  1. 05. 21.

                                                                                                                         6.b osztály

 

 

Hírek

Previous article

Kazinczy-emlékérem
Hírek

Next article

Néptánc verseny