Erdei iskola 2024

Erdei iskolában jártunk
 
Osztályunkkal idén lehetőségünk nyílt ellátogatni a Harmatfű Természetiskolába. Érkezésünkkor két kísérőnk, Eszti és Anna nagyon kedvesen fogadtak bennünket. ​​Az első napon ellátogattunk a Natura 2000 központba, ahol egy szép kiállítást néztünk meg. Útközben éhes osztálytársaink olthatták éhségüket ehető mezei növények fogyasztásával. A délután folyamán a Rezgőnyár tanösvényt jártuk végig, ahol rengeteg élőlénnyel ismerkedhettünk meg. ​​​​​​​​​​A szálláshelyünk nagyon szép és otthonos volt, sok élményünknek adott helyet. A kora esti óráktól szabadidőt kaptunk, amit mindig jól ki is használtunk. Sokat szórakoztunk, nevettünk. Pozitív volt az is, hogy nem kellett 8 órakor aludni. ​​​​​A második napon különleges erdei túrán vehettünk részt. Őriszentpétertől Pityerszerig sétáltunk, rengeteget gyalogoltunk, jól el is fáradtunk, de megérte. Útközben sok élőlényt megismertünk: sárga hasú unka, gőte stb. A műemlékegyüttes kapujának senki nem örült még annyira, mint mi a több órás gyaloglás után. Pityerszeren agyagoztunk, íjászkodtunk, bölényeket, vadlovakat néztünk. Tanulmányoztuk a régi házak felépítését, népi játékokat próbálhattunk ki. A foglalkozás után még a közeli játszótérre is lemehettünk. Lehetőségünk volt vásárolni a szatócsboltban. Nagy örömünkre busszal mentünk vissza a szállásra. Az este folyamán tudtuk csak meg, hogy mire is kellenek a zseblámpáink. Kiderült, hogy számháborúzni fogunk, mindenki nagyon örült neki. A végén fáradtan, de élményekkel gazdagon hajtottuk álomra a fejünket. ​​​​​​​​Az utolsó napon a madarak életmódjával ismerkedtünk meg. Az utolsó játék során szomorú búcsút vettünk. Nagyon szerettük a programokat, kirándulásokat, szomorúan búcsúztunk Esztitől és Annától és a gyönyörű természettől.​​​​​Ilyen jó osztálykiránduláson még soha nem vettünk részt, ezt nehéz lesz felülmúlni. Nagyon szépen köszönjük, életre szóló élmény volt.
 
Grebenár Julianna, Horváth Dóra, Krajczár Hédi, Socic Anna, Tompa Nóra, Turda Alexandra 6.b
 
 
Hírek

Previous article

Madarak és fák napja
Egyéb

Next article

Gyermeknap