Tour de Hongrie – rajzpályázat

A Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskola a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyhez kapcsolódóan rajzpályázatot hirdetett általános iskolás gyermekek számára.
 
A Szent Gotthárd Általános Iskolából összesen 83 pályázat érkezett be (23 alsótagozatos, 60 felsőtagozatos), mellyel a legtöbb pályázatot benyújtó általános iskola lettünk. Nyereményként a Tour de Hongrie-t szervező Vuelta Sportiroda jóvoltából egy Bringasuli iskolai kerékpáros napot kaptunk, melyet ezúton is hálásan köszönünk. A vouchert Katona Beáta, tagintézmény-vezető helyettes vette át.
 
 
 
 
A díj átadására és a rajzpályázat eredményhirdetésére (zsűri elnöke: Krajczár Mária) a befutó után, ünnepélyes keretek között került sor. A rajzok az eredményhirdetés helyszínén is megtekinthetők voltak. De nemcsak a szép rajzokat lehetett megcsodálni, hanem azt a molinot is, melyet a Takács Jenő AMI grafika-festészet tanszakos tanulói készítettek tanszékvezetőjük, Csalló Adrienn vezetésével. A molinot készítette: Darvasi Panka, Németh Hanna, Kovács Lotti, Szlovoda Oleksandra, Dorogi Boglárka, Kiss Mátyás, Anna de Natris és kitüntetett köszönet illeti Csilinkó Zsókát és Kardos Korinnát.
 
 
Diákjaink nagyon szép helyezéseket értek el, melyet az alábbiakban olvashatnak:
 
1. osztály:
I. helyezés: Illés Panna 1.b.
II. helyezés: Csicsai Csenge 1.b.
III. helyezés: Mesics Nóra Fanni 1.b.
 
Felkészítő tanár: Hegedűsné Dragony Kitti
 
 
3. osztály:
I. helyezés: Mikos Borka 3.b.
II. helyezés: Sömenek Bálint 3.b.
III. helyezés: Mukics Mona Amira 3.b.
 
Felkészítő tanár: Hegedűsné Borbély Krisztina
 
 
 
 
 
5. osztály:
I. helyezés: Horváth Dóra 5.b.
II. helyezés: Csicsai Emma 5.a.
III. Stéger Emese 5.a.
Különdíj: Monek Csenge 5.a.
 
Felkészítő tanár: Csalló Adrienn
 
 
 
6. osztály:
I. Zsoldos Tamara 6.b.
II. Nagy Brigitta 6.b.
III. Vass Lili – Ila Hédi – Lippai Adél – Székely Dóra 6.a.
Különdíj: Fodor Sara 6.a.
 
Felkészítő tanár: Csalló Adrienn
 
 
 
7. osztály:
I. Mikos Boglárka 7.b.
II. Köbli Boglárka Anna 7.c.
III. Doncsecz Zsófia 7.b.
Különdíj: György Hanna 7.a.
 
Felkészítő tanár: Csalló Adrienn
 
 
8. osztály:
II. helyezés: Soós Emília 8.b.
III. helyezés: Varga Viktória 8.c.
 
Felkészítő tanár: Csalló Adrienn
 
 
 
A fotókon nem szereplő díjazottjaink egyéb elfoglaltságaik miatt sajnos nem tudtak részt venni az eseményen, de ezúton gratulálunk nekik is, illetve valamennyi helyezettnek, résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak.
 
Köszönjük a lehetőséget a Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskolának.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hírek

Previous article

Hárompróba Diákolimpia
Hírek

Next article

Kazinczy-emlékérem