Ünnepélyes tanévnyitó

Tanévnyitó ünnepség

Szeptember 1-én 8 órakor ünnepélyes tanévnyitóval egybekötött szentmisével  indítottuk a 2022/2023-as tanévet a Szentgotthárdi Nagyboldogasszony Plébániatemplomban.

A szentmise kezdetén Bodorkós Imre, plébános köszöntötte az iskola tanárait, diákjait és a szülőket.

Fekete Szabolcs Benedek püspök atya segített minket a tanévnyitó szentmisén, hogy Jézusra figyelve kezdjük el az új tanévet. Hangsúlyozta, hogy a templom Isten háza, itt lakik az Úr Jézus, aki örül annak, hogy most vele együtt vagyunk. A diákok Szabolcs püspök atya kérdéseire válaszolva elmondták, hogy tudnak jók is lenni és jót is tenni, ha akarnak. Püspök atya arra hívta őket, hogy legyenek mindig készek a jóra, a tanárokat pedig arra, hogy minden körülmények között vegyék észre tanítványaikban a kincset: azt a szépet és a jót, ami Istentől van. A szentmisét követte a tanévnyitó ünnepség.

A tanévnyitó ünnepséget 3 kis első osztályos diákunk nyitotta meg kedves szavalatával. Ezúton is köszönjük az óvónéniknek a felkészítést.

Stájer Dóra Bártfai Judit: Mackós tanévnyitó című versét szavalta el

Nunkovics Ninettától Szalai Borbála: Betűország kincsei című versét hallhattuk

Kovács Miló Szalai Borbála: Utolérem a bátyámat című versét adta elő

Csuk Hajnalka, tagintézmény-vezető tanévnyitó beszédének kezdetén elmondta, hogy bízik abban, hogy mindenki újult erővel, tele tudásvággyal és tenni akarással vág neki az új tanévnek!  

Külön köszöntötte a legkisebbeket, az első osztályosokat. Hozzájuk szólva elmondta, hogy az általános iskolai tanulmányaik megkezdésével valóban egy új szakasz veszi kezdetét az életükben. Ők sem bújhatnak ki a mindennapi kötelességek, a tanulás alól, de mindezzel kinyílik számukra egy új és izgalmas világ.

1.a osztály

1.b osztály

Ezt követően a nyolcadik osztályosok átnyújtottak számukra egy emléklapot és egy kis füzetet, melyek azt jelképezik, hogy a Szent Gotthárd Általános Iskola diákjai lettek.

Csuk Hajnalka a szülőknek megköszönte a bizalmat és biztosította őket arról, hogy gyermekeik jó kezekben vannak, az osztályfőnökök és a többi tanító szeretettel, odaadással fognak foglalkozni velük.

A nyolcadikosoktól azt kérte, hogy legidősebbként járjanak példával a többiek előtt, hisz a rangidősek cselekedetei, munkái mintául szolgálnak a többiek számára.

Valamennyi diáknak felhívta a figyelmét arra, hogy ne felejtsék, a tanulás az első számú kötelességük! Mindehhez természetesen szükséges a család, a szülők támogatása is, hisz a szülői biztatás, a segítségnyújtás nagyon fontos a gyerekek és a pedagógusok számára is.

De nemcsak a tanulásban, a felzárkózásban, a versenyekre való felkészülésben támogatjuk diákjainkat, hanem sok élményt nyújtó, közösségformáló és összekovácsoló programmal is készülünk a tanévre. Igyekszünk számukra az iskolai életet színessé és élvezetesebbé tenni.

Tagintézmény-vezetőnk beszéde utolsó részében kitért arra, hogy az elmúlt tanév során sikeresen megtettük az első lépéseket intézményünk egyházi iskolává válásához. Az órarendi hitoktatás mellett iskolánk katolikus szellemben való formálását szolgálták a bevezetett, a tanulók rendszeres imaéletét segítendő tanórai és étkezések alkalmával közösen elmondott imádságok, valamint az osztályonként választott védőszent életével való megismerkedés és jó példájának követése. A már meglévő ünnepeink, programjaink új egyházi ünnepekkel és jeles napokkal egészültek ki, lelkinapokon, gyalogos zarándoklaton vettünk részt, gazdagítva ezekkel is mind a diákok, mind a pedagógusok lelki életét. Az idei tanévben újdonságot jelent, hogy az 1. és 2. évfolyamon bevezetésre kerül a heti 2 hittanóra, valamint minden évfolyamon elindul a Családi Életre Nevelés, azaz a CSÉN-program. 

A nyár folyamán pedig a fenntartónak köszönhetően tovább folytatódott intézményünk felújítási és fejlesztési folyamata

Csuk Hajnalka tanévnyitó beszédének végén valamennyiünknek jó egészséget, eredményekben és sikerekben gazdag tanévet kívánt. Legyen Isten áldása ezen az iskolán és a benne munkálkodókon!

 

Hírek

Next article

Pályázat diákoknak