Versenyek

Szeptemberben a Bolyai Matematika Csapatversenyen kiválóan szerepelt a 7. a csapata, név szerint: Baranyai Ferenc, Nagy Viktor, Takács Dorián. Felkészítő tanár: Tonweber Ágnes.

November 10-én rendezte meg iskolánk a német nemzetiségi szavalóversenyt, amelyre a diákok lelkesen készültek. A házifordulóról Mesics-Leiner Féix, Mikos Abigél, Pavlics Bálint és Tóth András, 5.b osztályos tanulók jutottak tovább a megyei fordulóra. Felkészítő tanárok:  Krányecz Teréz és Csuk Hajnalka. A Szombathelyen megrendezett megyei fordulón Mesics-Leiner Félix (felkészítő: Csuk Hajnalka) kiválóan szerepelt, ugyanis az előkelő 2. helyet szerezte meg, mellyel továbbjutott a tavasszal megrendezendő mosonmagyaróvári területi fordulóra. 

 

 

 

 

 

November 16-án házi szavalóversenyen is részt vehettek iskolánk tanulói. A résztvevők egy-egy szabadon választott verset adtak elő, szép perceket szerezve ezzel a közönségnek A kellemes hangulatban telt délután folyamán a következő diákok részesültek elismerésben:

5-6. osztályos korcsoport:

  1. Tóth Luca – 6.b, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde
  2. Klujber Anett – 6.a, felkészítő tanár: Takács Tiborné
  3. Köncz Nóra – 6.b, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

Bicskei Kristóf – 5.b, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

Különdíj: Németh Fanni – 5.c, felkészítő tanár: Offnerné Hadrik Tímea

7-8. osztályos korcsoport:

  1. Závecz Roland – 8.b, felkészítő tanár: Takács Tiborné

Németh Ruben – 7.c, felkészítő tanár: Takács Tiborné

  1. Sebestyén Virág – 7.c felkészítő tanár: Takács Tiborné
  2. Majoros Csenge – 7.c, felkészítő tanár: Takács Tiborné

 

A Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum 2016. november 18-án rendezte meg a hagyományos Móra vers-és prózamondó versenyt felsős és középiskolás diákok számára. A versenyre verssel, mesével, verses mesével, novellával, stb. lehetett nevezni.

A felső tagozatosok között iskolánk háziversenyünk résztvevői  szép eredménnyel zárták a versenyt.

Az 5-6. osztályos korcsoportban Tóth Luca (6.b) különdíjjal büszkélkedhet.

A 7-8. osztályos korcsoportban Závecz Roland az első hellyel, Németh Ruben (7.c) a 3. helyezéssel térhetett haza, Sebestyén Virág (7.c) pedig a különdíj boldog tulajdonosa lett.

 

November 22-én rendeztük meg iskolánkban a Szellemi Olimpia című vetélkedőt, melyen 11 csapat mérte össze sporttörténeti tudását. A 3 fős csapatoknak első feladatként egy interjút kellett előadniuk, melyből előre készülhettek. A riporter Pars Krisztiánnal ill. Gécsek Tiborral beszélgetett. Elmondható, hogy valamennyi csapat lelkiismeretesen felkészült a sportolók életútjából és több színes, érdekes, humoros interjút is hallhattunk. Ezt követően kvíz kérdésekből álló feladatlapokat kellett a csapatoknak kitölteniük, mely híres sportolókra, olimpia történetre, és futball szabályokra kérdezett rá. A 4. feladattal kicsit nehezebben birkóztak meg a csapatok, amely valóban nem volt egyszerű. A betűkirakó névre hallgató feladatsor a Rioi Olimpián pontszerző helyet szerzett magyar sportolók neveinek betűit keverte össze. Az összekevert betűkből kellett megfejteni az adott sportoló nevét és beírni a megfelelő sportághoz. A keresztrejtvény megfejtései szintén a Rioi Olimpia magyar vonatkozására  – többek között az éremtáblázatra, helyezettjeinkre, a nyitóünnepségre, szövetségi kapitányokra – kérdezett rá. A verseny folyamán a csapatoknak még sportkifejezéseket kellett párosítaniuk, kakukktojásokat kellett keresniük, valamint egy puzzle-t is ki kellett rakniuk, mely a város főterén található dobókört ábrázolta.

A zsűri (Kozma Gábor tanár úr, Császár-Bartakovics Csaba tanár úr és Gaál Ákos sport-és ifjúsági referens) rövid értékelés után ismertette a végeredményt, mely a következőképpen alakult:

  1. helyezett – Akl Szebasztián, Buchesz Ádám, Puskás Bence – 8.c
  1. helyezett –  Bauer Dániel, Mesics-Leiner Félix, Pavlics Bálint  – 5.b
  2. helyezett –  Köncz Nóra, Páli Cintia, Söümenek Ivett, 6.b

Különdíj a legjobb interjúért ( melyért a díjat Szentgotthárd Város Önkormányzata ajánlotta fel Szentgotthárd című könyv és csokoládé formájában):

Köncz Nóra, Páli Cintia, Sömenek Ivett  – 6. b

Szintén november 22-én került sor a Vasi Értéktár vetélkedőjére, ahol a 8. c osztály csapata a 12. helyen végzett. A csapat tagjai: Fodor Rebeka, Hertelendy Emese, Pukhely Kata, Sárvári Nelli. Felkészítő tanár: Katona Beáta

November 23-án szervezték meg magyar szakos pedagógusaink a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny házi fordulóját. Eredmények:

5. évfolyam:

I. Pávolics Bálint – 5.b, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

6. évfolyam:

I. Monek Hanna – 6.b, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

7. évfolyam:

I. Majoros Csenge – 7.c

II. Laczó Lévi – 7.c

III. Kovács Anna – 7.c

Felkészítő tanár: Takács Tiborné

8. évfolyam

I. Pukhely Kata – 8.c, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

Tovább jutott: Monek Hanna, Majoros Csenge, Laczó Lévi

November 24-én került megrendezésre a Színházban a hagyományos területi népdaléneklési verseny, amelyet idén is a Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskola szervezett. A szakavatott zsűri előtt sok tanulónk mutatta be énektudását. Diákjainkat Offnerné Hadrik Tímea tanárnő készítette fel, ahonnan a következő eredményekkel tértek haza:

Egyéni kategória:

Hargitai Levente – 5.a, bronz minősítés

Nagy Nóra – 6.a, arany minősítés

Csapat kategória:

Köncz Nóra

Páli Cintia                      – 6.b, bronz minősítés

Sömenek Ivett

 

Csikós Brigitta               – 7.a, bronz minősítés

Soós Kata

November 29-én szerveztük meg iskolánkban a  Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny házifordulóját. A diákok két korcsoportban méretették meg magukat. A 20-25 sorból álló prózai szöveget a versenyen kapták kézhez a diákok és rövid felkészülés után kellett azt előadniuk, felolvasniuk.

Helyezések:

5-6. osztályos korcsoport:

1. Monek Hanna- 6. b, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

2. Tóth Luca – 6.b, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

     Németh Kornél-5.b, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

     Gaál Mátyás- 5.a, felkészítő tanár: Némethné Bogár Márta

3. Mesics-Leiner Félix – 5.b, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

     Horváth Liza- 6.a, felkészítő tanár: Takács Tiborné

7-8. osztályos korcsoport:

1.Márton Alexa – 8. c, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

Závecz Roland – 8.b, felkészítő tanár: Takács Tiborné

2. Lugosi Liliána – 8.c, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

Tóth Sára – 8.c, felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

3. Sebestyén Virág – 7.c, felkészítő tanár: Takács Tiborné

A februárban Körmenden megrendezendő területi döntőre az 5-6. osztályos korcsoportból az 1. és a 2. helyezettek, a 7-8. osztályos korcsoportból pedig az 1. helyezettjeink jutottak tovább.

December 1-én került megrendezésre Szombathelyen a megyei angol nyelvű szavalóverseny, ahonnan diákjaink a következő eredményekkel tértek haza:

Lugosi Liliána – 8.c, arany minősítés

Hertelendy Emese – 8.c, ezüst minősítés

Márton Alexa – 8.c, arany minősítés

Felkészítő tanáruk: Katona Beáta

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek, a díjazottaknak és a felkészítő tanáraiknak.

Hírek

Previous article

Hírek

Next article

Nemzetiségi Nap