Szent Márton napja

Márton-napi programok

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria (mai Szombathely) nevezetű városában látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben (a pontos dátum kérdéses). A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat állt be Márton életében: Isten szolgálatába állt.  Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni.
A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a szolgalelkű Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. Végül Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

November 11-én iskolánkban is színes programokkal ünnepeltük meg Szent Márton napját. A fél 4-kor kezdődő eseményen 5 állomáson vehettek részt a diákok.  A programok között minden gyermek megtalálta a számára legideálisabb kikapcsolódási lehetőséget. Az első állomásokon minden csoport meghallgathatta Márton életének rövid történetét is.

Az első állomáson Márton lúdját készíthették el a gyerekek papírból:

Márton napjához kötődő játékos, logikai, gondolkodtató feladatokkal is vártuk a diákokat. Volt szókereső, labirintus, keresztrejtvény, memóriajáték, a felsős diákok pedig Márton életútjához és a Márton-napi lakomához kapcsolódó feladatokat oldhattak meg:

A néphagyományokat követve a gyerekek kipróbálhatták a kukoricamorzsolást is, amely nagy tetszést aratott. A kisebbek és nagyobbak  lelkesen morzsolták bele a vödrökbe a kukoricaszemeket. A lemorzsolt kukoricaszemeket pedig, aki ügyes volt, célba is dobhatta:

Az aulában a néptáncé volt a főszerep, ahol mindenki vidáman dalolt, csujogatott, táncolt a körtáncok, csárdások, kígyózó táncok közepette. A Partium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes képviseletében két kiváló táncos, oktató Korbacsics Vera és Balogh Ádám mutatott be a gyerekeknek Márton napjához kapcsolódó népi játékokat:

A lampionok készítésénél ügyesen dolgoztak a szorgos kezek, melynek eredményeként sok gyönyörű, színes lámpás világított az esti felvonuláson:

17 órára vártuk az óvodásokat iskolánk elé, ahol Csuk Hajnalka tagintézmény-vezető köszöntötte a résztvevőket, majd kezdetét vette a libavadászat. Sok-sok libafigurát rejtettünk el ugyanis az iskola környékére, akiket meg kellett találni. Ha valaki kettőnél több libát talált, az megosztotta barátjával, társával, ahogy Márton tett, amikor megosztotta köpenyét a koldussal:

A libavadászat után szintén közös tánc vette kezdetét, melynek végén Bodorkós Imre, plébános köszöntötte a résztvevőket, majd mindenki mosolygó arccal indult a lámpás felvonulásra  Óra Krisztián, iskolánk lelkipásztorának vezetésével.

A színház előtt a Pannon Kapu Kulturális Egyesület jóvoltából megkóstolhattuk és megoszthattuk egymással a márton kiflit:

A nap végén gimnáziumunk tanulóinak jóvoltából zsíros kenyeret ehettek és teával melegedhettek fel a gyerekek és felnőttek egyaránt.

A cél a közösségkovácsolás és természetesen a néphagyományok őrzése, felelevenítése és Szent Márton szellemiségének  átadása volt  diákjaink számára.

Az alábbi linkre kattintva egy zenés, képes összefoglaló latható a Márton-napi programunkról:

Hírek

Previous article

Zarándoklat
Egyéb

Next article

Hello november