Állatok Világnapja

Az állatok védelmében

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. 

Október 5-én iskolánkban is megemlékeztünk az Állatok Világnapjáról a délutáni órákban. Az eseményt, a program főszervezője, Kocsisné Takács Éva tanárnő nyitotta meg.

Ezt követően több helyszínen vártuk az állatbarátokat. Az aulában, Dr. Vilics József, állatorvos tartott előadást a felelős állattartásról a leendő gazdiknak. Ennek keretében a diákok is feltehettek kérdéseket a doktor úrnak. A diákok rendkívül érdeklődők voltak, doktor úr felé záporoztak a kérdések az állatok viselkedésével, életmódjával, jólétével kapcsolatban.

Mindeközben az iskola előtti területet, valamint az iskola hátsó udvarát a kisállatok vették birtokba. Ezek a helyszínek rögtönzött állatsimogatóvá alakultak át, melyek rendívül népszerűen voltak a gyerekek körében.

A diákoknak lehetőségük volt egy állatokkal kapcsolatos totó kitöltésére is. Azok az osztályok, akik képviselték magukat ebben a programpontban, zsetont kapnak a kitöltésért.

A nagyszerű délutánt Zámodics Brigitta, kutyakozmetikus előadása zárta, aki Huba nevű yorkshire terrier kutyusával érkezett hozzánk. Brigi többek között arról beszélt a kis hallgatóinak, hogy mennyire divat és mennyire egészség kérdése kutyakozmetikába vinni kis házi szeretteinket. Előadásában érintette a kutyusok megfelelő fürdetését, táplálását és ő is beszélt arról, hogyan kell felelős állattartóként viselkedni. Brigit is nehezen engedték el a gyerekek, hisz rengeteg kérdés érkezett felé is.

A világnap alkalmából iskolánk kutyatáp gyűjtést is szervezett a Harap utcai kutyamenhely számára, ahová nagyon sok felajánlás érkezett:

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Ezúton is köszönjük valamennyi vendégünknek, hogy elfogadták meghívásunkat, köszönet azoknak a gazdiknak is, akik elhozták háziállatukat és köszönet minden felajánlónak!

Hírek

Previous article

A zene világnapja