A zene világnapja

A zene világnapja

Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét A zene világnapjának nyilvánította. Ezen a napon a világ minden pontján tiszteletet tesznek annak a csodának, amit zenének hívnak.

Ebből az alkalomból iskolánk rövid műsorral készült, melyet először az alsó tagozatosoknak, majd a felső tagozatosoknak mutattunk be.

Benkeházi Dóra és Joó Levente népdalcsokrot énekelt:

Ila Csenge zongorázott:

Orovicz Klarissza furulyán játszott, zongorán Herczeg Anita kísérte:

Énekkarunkat, Offnerné Hadrik Tímea vezényelte:

Valójában a zenének nincs szüksége külön világnapra, hogy velünk legyen. Önmagában egy csoda: véges számú hang végtelen számú dallammá, hangulattá alakul át benne. A fülünkbe duruzsol utcán, biciklizés vagy munka közben,amikor szomorúak vagy boldogok vagyunk, amikor szépet vagy elrettentőt érzékelünk. Szinte számba sem lehet venni az élet hány területén jelennek meg a hangok, a ritmus, melyek aztán összeállva üzeneteket hordoznak.

A legcsodálatosabb, ami velünk történhet, történik, a zene hallgatása és szeretete. Segít bennünket a kikapcsolódásban, enyhíti a bánatunkat, a szomorúságunkat, örömet szerez, boldogsággal tölt el, kikapcsol… egyszóval nem lehet élni nélküle.

Ezúton is köszönjük a programot Offnerné Hadrik Tímea tanárnőnek!

Hírek

Previous article

Magyar Népmese Napja
Hírek

Next article

Állatok Világnapja