A magyar kultúra napja

Január 22-én iskolánk rádióműsor keretében emlékezett meg A magyar kultúra napjáról.

 

 

Vörös Márton

A Nemzeti Múzeumban őrzött kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását Szatmárcsekén. A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először, az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor

A magyar kultúra igazi tartalmát a zene, az irodalom, a történelem, a múltunk és hagyományaink mellett az anyanyelvünk, a magyarságtudatunk, értékeink, és emberségünk adja.

A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha feladataink jegyében számvetést készítünk, vagy legalábbis kijelöljük önmagunknak – ki-ki önmagának –, hogy milyen módom kell a ránk hagyott kulturális örökségünkkel felelősséggel bánni.

A kultúra egész életünket szabályozó elv, amely egy meghatározott embercsoport minden tagjának belső mágnese, irányítója.–-De vajon mai világunkban – ahol az instant tömegkultúra elmetompító, olcsó termékei gátlástalanul törnek előre, ahol a fogyasztói társadalom szinte észrevétlenül, de annál alattomosabban szorítja ki a minőséget az élet számos területéről – mi adhat tartást, kapaszkodót, eligazító bizonyosságot, ha nem a kultúra?

Ezen a napon ünnepeljünk abban a szellemben, hogy hinni tudunk önmagunkban, nemzetünkben, és a magyar emberekből ki nem alvó tűzben. Ne csak e jeles napon tegyünk anyanyelvünk továbbadásáért, szülőföldünk fel nem adásáért, népünk, nyelvünk és a világ harmóniájáért, hanem az év minden napján.

A műsorban részt vettek:

László Richárd (8.a)

Nagy Donát (8.a)

Vörös Márton (8.a)

A műsort Lászlóné Király Tünde állította össze.

Hírek

Previous article

Digitális önvédelem
Hírek

Next article

Szép Magyar Beszéd