Szép Magyar Beszéd

Február 3-án rendeztük meg a Kazinczy Ferencről elnevezett “Szép Magyar Beszéd” háziversenyét. Versenyünkön az 5-6. osztályos korosztályban 6 induló volt, a 7-8. osztályosok között pedig 10 fő állt a  zsűri elé. (Zsűri: 5-6. osztály: Vassné Juhász Enikő, Nagy-Mesics Zsuzsanna tanárnők, 7-8. osztály: Lászlóné Király Tünde, Némethné Bogár Márta, Offnerné Hadrik Tímea tanárnők.) A versenyzőknek egy kötelező szöveget kellett felolvasniuk, mely az 5-6. osztályosoknak Móra Ferenc: Hogyan tanultam meg olvasni című szövegének egy részlete volt, míg a 7-8. osztályosoknak Márai Sándor: Egy polgár vallomásai írásának egy részlete. Az eredményhirdetésre február 5-én került sor, ahol Lászlóné Király Tünde, a zsűri elnöke értékelte szóban röviden a versenyt. Belső szépkiejtési versenyünkön a következő eredmények születtek:

 

5-6. osztály:

(Itt két 2. helyezést osztott ki a zsűri.)

2. Soós Emília, 6.b – Felkészítő tanár: Offnerné Hadrik Tímea

2. Petneházi Hanna, 5.c – Felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

 

7-8. osztály:

1. Kovács Boglárka, 7.a –  Felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

2. Ila Csenge, 7.b – Felkészítő tanár: Nagy-Mesics Zsuzsanna

3. Dolgos Bíborka, 7.a – Felkészítő tanár: Lászlóné Király Tünde

 

Az 1. és a 2. helyezettek részt vehetnek majd a területi döntőn.

 

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek!

Hírek

Previous article

A magyar kultúra napja
Hírek

Next article

Digitális önvédelem