Iskolánkban is elindult a SuliMoped program

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-meglőzési Bizottsága két évvel ezelőtt indította útjára a „SuliMoped” elnevezésű programot. Az idei tanévben Vas megye 3 iskolájának, köztük a mi iskolánknak is lehetősége nyílt bekapcsolódni a programba.
A program célja, hogy általános iskolás diákok az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága finanszírozása mellett, ingyenes képzés keretein belül segédmotoros kerékpár – AM kategóriára – vezetői engedélyt szerezhessenek. A 2015/2016-os tanévben megyénként 50 gyermeknek, ebből iskolánkból 15 diáknak biztosítanak lehetőséget a programban való részvételre.
Magyarországon az „AM” kategóriás segédmotoros kerékpár vezetői engedély megszerzésének alsó korhatára a betöltött 14. életév.
A vezetői engedély megszerzéséhez a tanulónak érvényes személyi igazolvánnyal kell rendelkezni.
A programra válogatás útján lehetett bekerülni. Első lépésként pedagógusaink tettek javaslatot arra, hogy mely 8. osztályos diákokat tartják alkalmasnak a tanfolyam befejezésére terhelhetőség, önszorgalom, önálló munkavégzés szempontjából.
A következő lépésben elméleti tesztlapot kellett kitölteniük a diákoknak, ill. egy kerékpáros ügyességi pályát is teljesíteniük kellett. Minderre november 11-én, a program helyi hivatalos megnyitója után került sor. A megnyitón jelen volt dr. Koncz Gabriella, r. alezredes, a Körmendi Rendőrkapitányság vezetője is, aki ismertette a program részleteit a jelentkezőkkel.


A programba bekerülő diákoknak az elméleti anyag egy részét önállóan kell elsajátítani e-learning képzés keretei között. A gyakorlati képzés két részből tevődik össze a járműkezelési és rutin, illetve forgalmi órákból és vizsgákból.
Mindehhez kívánunk diákjainknak kitartást és jó felkészülést!

Hírek

Previous article

Közösségfejlesztés
Hírek

Next article

Felhívás