Kitűnő kirándulás

Október 4-én iskolánk kitűnő tanulói az Állatok világnapján jutalom kiránduláson vettek részt az Őrségi Nemzeti Parkban. Őriszentpéteren megtekintették az Őrségi Vadászati Kiállítást.

A múzeumban láthatók Gömbös Mátyás, a kiállítás házigazdája által az Őrségben elejtett vadak trófeái: kapitális szarvasagancsok és vadkan agyarak, érdekes őzagancsok és a nem megfelelő genetikai tulajdonságaik miatt elejtett trófeás vadak, de kiállították a tulajdonos Afrikában szerzett vadászzsákmányait is.
A tárlatot vadászfelszerelések, kések, tőrök, vadászati makettek színesítik.

Szintén Őriszentpéteren megcsodálták az Árpád-kori Szent Péter templomot is.

Szalafő Pityerszeren az Őrségi Népi Műemlékegyüttes épületeivel és az ott élő állatokkal ismerkedtek meg.

A Pityerszeri Skanzen portái több látnivalót is magukba foglalnak. Az első számú portán a 19. században épített szobás-konyhás, kamrás, boronafalú, zsúpfedeles lakóház tekinthető meg, melyekhez általában ól, kamra és pajta tartozott. A porta leglátványosabb épülete az emeletes kástu, mely egy jellegzetes őrségi épület. Emellett egy vízgyűjtő tóka került kialakításra.

A második számú porta legérdekesebb látványossága a három oldalról kerített ház, mely a 19. század elején épült. Az épület U alakú és egy udvart zár körül, melyek egykor trágyadombok voltak. Az ezekben a házakban elhelyezett tárgyak, berendezések mind-mind a 20. századi időszakot ismerteti. A tizenkettes számú lakóházat 1899-ben helyezték át mostani helyére Gyöngyösszerből. Napjainkban már csak lakórésze tekinthető meg, berendezései a 20. század első évtizedeinek állapotát szimbolizálja.

 A nemzeti park vadon élő európai bölényei a park huszadik születésnapjára kaptak húsz hektárt, ahol már egy patak és fenyves is várta őket. A bölények mellett nyulak, vadló és kecskék is helyet kaptak az elkerített területeken.

 

A diákok a kirándulás zárásaként  kipróbálhatták az íjászkodást, majd emlékül saját karkötőt készítettek.

 

Ezúton is köszönjük a szervezést Kocsisné Takács Éva tanárnőnek.

 

Hírek

Previous article

Elmarad az őszi szünet
Hírek

Next article