Tájékoztató

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a Szent Gotthárd Általános Iskolában a 2022/2023-as tanévben egy hagyományos és egy köznevelési típusú sportosztály indítását tervezzük. Ezzel kapcsolatosan szeretnénk a legfontosabb információkat megosztani Önökkel. A köznevelési törvény értelmében 1-12. évfolyamon minden gyermek számára biztosítanunk kell a mindennapos testnevelés feltételeit. Mindkét osztály heti 5 testnevelés órán vesz részt, annyi különbséggel, hogy a sportosztályban 3. osztálytól felmenően a heti 3 óra testnevelés mellett 2 órában sportág (úszás, labdajáték, torna, atlétika) választható.  Az 1-2. évfolyamon nem választható sportág, 2 órában úszásoktatáson vesznek részt a gyerekek.

A sportosztályban a testnevelés órákat szakos pedagógusok oktatják. A tanulók kiválasztás után kerülnek az osztályba. A sportosztályba jelentkező gyermekeknek egy akadálypályán kell végig menniük. A feladatok végrehajtását az iskola valamennyi testnevelője pontozza 1-5-ig. Az összpontszámok alapján születik meg a sorrend. A felvehető maximum létszám 24 fő.

Márciusban 17-én és 24-én valamennyi óvodást sportfoglalkozásra invitálunk. Március 31-én és április 7-én pedig a sportosztály iránt érdeklődőket várjuk. Április 28-án tartjuk a gyermekek sportosztályba történő felvételét.

A német, angol és szlovén nyelv tanulását 1-2. évfolyamon szakköri keretben biztosítjuk. A 3. évfolyamtól felmenően valamennyi idegen nyelv emelt szinten is tanulható. 1. évfolyamtól a nemzetiségi német és szlovén nyelv is választható.

Intézményünk katolikus, evangélikus és református felekezethez tartozó gyermekeket egyaránt fogad.

A gyermekeket a leendő osztályfőnökök is várják április 12-én egy játékos, jó hangulatú, közösen eltöltött foglalkozásra. A sportfoglalkozások és az utóbbi játékos közös program a délelőtti órákban, az óvónénik támogatásával, segítségével kerül lebonyolításra.

Amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, március 30-án 17 órára nyílt napot tervezünk. Ezen a napon lehetősége lesz a szülőknek a gyermekekkel együtt ismerkedni az iskola épületével és a leendő osztályfőnökökkel. Feltehetik kérdéseiket nekik, az iskolalelkésznek és az iskola vezetésének egyaránt.

 

Szeretettel várunk minden jelentkezőt!

 

Szentgotthárd, 2022. február 1.

 

                                                                                                                                                                           Csuk Hajnalka

                                                                                                                                                                    tagintézmény – vezető