Tájékoztatás

Kedves Leendő Első Osztályos Szülők!

A járványügyi helyzet immár két éve nehezíti mindannyiunk életét. Sajnos, az iskolai élet és a hagyományosan megrendezett programjaink sem a megszokott módon zajlanak. Az első félévben a leendő elsőseink számára tervezett programjaink közül többet el kellett hagynunk. Az októberi Moccantót és a jó hangulatú, színes programokkal, közösen ünnepelt Márton-napunkat követően az ádvent időszakában is szerettük volna a nagycsoportos óvodásokat iskolánkba meghívni. Sajnos erre most nincs lehetőség. De bízom benne, hogy a járvány múltával, csendesedésével ismét lesz alkalmunk Önökkel és gyermekeikkel személyesen találkozni. Ezek reményében a nyíltnapra is tavasszal kerül sor.

 

     

A leendő első osztályos osztályfőnökök, Bágerné Kovács Eszter és Lovenyák Nikolett tanító nénik is sok szeretettel várják a gyermekeket. Eszti néni nagy szakmai tapasztalattal és hivatástudattal rendelkezik. Tanítványai biztos tudással lépnek a felső tagozatba. Niki néni ugyan pályakezdő, de munkáját nagy lelkesedéssel, örömmel végzi. Mindkét tanító nénire az alázat, a türelem, az empátia, az elfogadás és a gyermekek iránti szeretet jellemző. A nyíltnap keretében lesz lehetőség az osztályfőnökökkel közelebbről is megismerkedni.

                                                                                                                           Csuk Hajnalka

                                                                                                                       tagintézmény-vezető

 

Hírek

Next article

Tájékoztatás