Karácsony

A várakozás öröme

December 21-én a várakozás jegyében telt el a délelőttünk. Vártuk a téli szünetet, és vártuk, készültünk a Megváltó születésére.

Alsós diákjaink az első órában Bodorkós Imre atyával, felső tagozatos tanulóink a második órában, Bokor Zoltán atya közvetítésével lelkigyakorlaton vettek részt a színházban, melynek során tanuságos, Isten jóságát megtapasztaló történeteken keresztül kinyithatták szívüket a közelgő ünnepre. 

 

A 3. és a 4. órában az ötödik évfolyamosok ünnepi műsorát nézhettük meg az iskola aulájában, mely A kis gyufaáruslány történetét dolgozta fel Gombásné Bánfi Andrea átiratával. A mesét eredetileg Hans Christian Andersen írta, aki maga is nagy nélkülözésben töltötte gyermekkorát. A mi történetünk  kiegészült betlehemes játékkal, verssel, dalokkal és az angyalok keringőjével, mindezt gyönyörű köntösbe csomagolva, valósághű jelmezekkel és díszlettel kiegészítve. 

A műsort betanította: Gombásné Bánfi Andra (5.b) és Offnerné Hadrik Tímea (5.a) osztályfőnökök.

Gratulálunk valamennyi szereplőnek és felkészítőiknek!

A délelőtt hátralévő részét valamennyi osztály karácsonyi hangulatban, ajándékozással, játékkal, kreatív foglalkozással töltötte el.

Képes, zenés összeállításunk az alábbi linken érhető el:

Adventi gyertyánkkal (melyet minden hétfőn Krisztián atya gyújtott meg és látott el bennünket nemes, szívhez szóló gondolatokkal-erről hetenként Facebook oldalunkról tájékoztatást adtunk) kívánunk minden tanulónknak, szülőnek és valamennyi dolgozónknak ÁLDOTT, BÉKÉS, MEGHITT KARÁCSONYI ÜNNEPET!