A leendő sportosztállyal kapcsolatos információk
Tisztelet Szülők!
Nagy örömünkre szolgál, hogy gyermekük számára az egyházi iskolát választották. Nagy szeretettel várjuk őt 2021. szeptember 1-jétől intézményünkben.
Mint azt már jeleztük, szeretnénk felmenő rendszerben első évfolyamtól egy sportosztályt indítani. Ezzel kapcsolatosan szeretnénk a legfontosabb információkat megosztani Önökkel.
A sportosztály működésének feltételei:
- A sportosztályban a testnevelés órákat 1-12. évfolyamig testnevelés szakos pedagógusok oktatják.
- A tanulók kiválasztás után kerülnek az osztályba.
- Ötödik évfolyamtól nemenkénti csoportbontásban folytatódik a munka.
A tanulók sportosztályba való kiválasztásának módja, feladatai:
A sportosztályba jelentkező gyermekeknek egy akadálypályán kell végig menniük, amelynek során az alábbi feladatokat kell végrehajtaniuk:
- szlalom futás bóják között
- egyensúlyozás megfordított padon
- guruló átfordulás előre és hátra
- utánzó járások (pók, rák, fóka, nyuszi)
- vándormászás bordásfalon
- labdavezetés lábbal és kézzel
- célba dobás
A feladatok végrehajtását az iskola valamennyi testnevelője pontozza 1-5-ig. Az összpontszámok alapján születik meg a sorrend, külön a fiúk és külön a lányok esetében. A felvehető maximum létszám 24 fő.
Amennyiben Önök szeretnék gyermeküknek ezt a képzési formát választani, úgy kérjük, hogy a csatolt jelentkezési lap kitöltésével, és a titkari@szechenyi-szgotthárd.edu.hu e-mail címre való visszaküldésével, illetve az iskola titkárságán való személyesen történő leadásával jelezzék szándékukat.
A leadás határideje: 2021. július 09.
A sportosztályba való kiválasztás időpontja: 2021. július 16. 17:00
Helyszíne: Az iskola sportcsarnoka
Kérjük, hogy a kiválasztáson a gyermekek sportfelszerelésben jelenjenek meg.
A leendő első évfolyamosok osztályba sorolása a kiválasztást követően fog megtörténni, amiről e-mailben küldünk értesítést mindenki számára.
Osztályfőnökök: 1.a (sportosztály) Hegedűs György
1.b (normál osztály) Soósné Vigh Klaudia
A leendő osztályfőnökök az osztályok kialakítását követően 2021 augusztus 18-án 17 órakor szülői értekezletet fognak tartani.
Szentgotthárd, 2021. július 01.
Csuk Hajnalka
tagintézényvezető-helyettes