Június 22-én 8 órakor tanévzáró ünnepségünkkel zártuk le a 2020/2021-es tanévünket.

Az ünnepséget Joó Levente nyitotta meg Udud István versével:

Kovács Jánosné, tagintézmény-vezető ünnepi beszédében kitért arra, hogy ez a tanévzáró nemcsak egy tanévnek a végét jelenti, hanem egyben egy korszak lezárása, hisz iskolánk szeptembertől egyházi iskolaként fog tovább működni 8 évfolyammal. Ismét lesznek intézményünkben alsó tagozatosok és jelentősen megnő a tanulólétszám. Nagy örömünkre felső tagozatosaink nagy többsége, 95%-a úgy döntött, hogy továbbra is velünk marad, itt folytatja tanulmányait.

Sajnos, az elmúlt egy évben – a kialakult vírushelyzet miatt- nem szervezhettünk közösségi programokat, és diákjaink nem vehettek részt helyszíni tanulmányi versenyeken sem.

Online versenyeken viszont több diákunk is indult, ahol születtek kiemelkedő eredmények megyei és országos szinten egyaránt:

Ila Csenge 7. b osztályos tanulónk a  Kazinczy-Szép Magyar Beszéd országos döntőjében bronz minősítést ért el. Felkészítő tanára: Nagy-Mesics Zsuzsanna volt. Mindketten könyvjutalomban részesültek az ünnepségen:

A Kenguru matematika verseny megyei fordulójában Vígh Laura (6.c),  3. helyezést, Székely Máté (6.b) 6. helyezést, míg Németh Olivér (7.b) 10. helyezést ért el. Mindhármukat Tonweber Ágnes készítette fel a megmérettetésre:

A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján 10. helyezést ért el az 5.b osztály csapata: Kopácsi Máté, Takács Botond, Tamaskó Tamás és Vass Krisztián: Felkészítőjük Kocsisné Takács Éva tanárnő volt.

A megyei zenei műveltségi versenyen iskolánkat két fős csapat képviselte: Offner Noémi és Leopold Anna 8. c osztályos tanulók, akik 2. helyezést értek el. Felkészítőjük Offnerné Hadrik Tímea tanárnő volt.

 

Ezt követően könyvjutalmak átadására került sor kitűnő és jeles tanulóink számára. Ehhez az anyagi fedezetet a Szülői Munkaközösség, a Tehetségekért Alapítvány és a Szombathelyi Tankerület biztosította.

Kitűnő tanulmányi eredményéért könyvjutalomban részesült:

5.a

Baki Hanna

György Hanna

Németh Lora

Sohár Villő

5.b

Doncsecz Zsófia

5.c

Köbli Boglárka

6.a

Kapitány Gréta

6.c

Csilinkó Zsóka

Petneházi Hanna

8.a

Nagy Donát

Vörös Márton

8.c

Leopold Anna

Náricza Nina

Offner Noémi

 

Jeles tanulmányi eredményéért könyvjutalomban részesült:

5.a

Jandrasits Kinga

5.b

Kopácsi Máté

5.c

Horváth Bálint

6.a

Ördögh Erik

6.b

Barabás Noémi

Czotter Péter

Gáspár Regina

Monek Fanni

Soós Emília

Székely Máté

6.c

Csináth Benedek

Dombóvári Áron

Kopácsi Olivér

Mohay Luca

Somlai Petra

Vígh Laura

7.a

Dolgos Bíborka

Kovács Boglárka

7.b

Székely Ábel

8.a

Csuk Levente

Az ünnepi beszéd végén Kovács Jánosné, Éva néni a diákokhoz szólt, akiket arra biztatott, hogy pihenjék ki a tanév fáradalmait, sportoljanak, mozogjanak sokat és töltsenek minél több időt a családtagokkal.

 

Ezekkel a zárósorokkal kívánunk mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést!

 

 

Hírek

Previous article

Évzáró