Pedagógusnap

A járványhelyzet miatt családias hangulatban, csupán a kitüntetettek és kísérőik, valamint az intézményvezetők részvételével került sor az idei pedagógusnapi ünnepségre június 1-én a refektóriumban.

Huszár Gábor polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd beszédében köszönetet mondott minden egykori és jelenlegi pedagógusnak.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a „Szentgotthárd Közoktatásáért Díj” kitüntetésben idén Kovács Jánosné, tagintézmény-vezetőnk is részesült az oktatás és nevelés terén végzett kiemelkedő és lelkiismeretes szakmai munkája elismeréseként.

Kovács Jánosné a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, ezt követően a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanító szakán végzett. Még a diplomaszerzés évben munkába állt a szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában, kezdetben napközis nevelőként. Pályája során szinte folyamatosan tanult, 1990-ben matematika szakos általános iskolai tanári oklevelet, majd 1994-ben alapfokú néptáncoktatói képesítést szerzett, 2000-ben végezte el a Janus Pannonius Tudományegyetem közoktatási vezető szakirányú képzését, 2006-ban a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola rajz szakos általános iskolai szakát teljesítette sikeresen, 2010-ben pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kiadói szerkesztő végzettséget szerzett. Emellett sokoldalúságát is mutatják az általa elvégzett továbbképzések, amelyeket hosszasan sorolhatnánk. 1997-ben sikerrel pályázott az Arany János Általános Iskola igazgatói álláshelyére. Vezetői tevékenységét alapos megfontolás és távlatokba tekintő vezetési elképzelések jellemezték már ekkor is. Mindig kereste a kihívásokat, egy ideig az Apáczai Tankönyvkiadó vezetőszerkesztőjeként tevékenykedett, a tankönyvírás tartalmi és formai követelményeivel ismerkedett meg. A Klebersberg Intézményfenntartó Központ szentgotthárdi tanügyi-igazgatási referenseként pedig a fenntartó szemszögéből is megtapasztalhatta az oktatás, az iskolák és a pedagógusok helyzetét. 2016-ban pedagógusok hívására pályázta meg a Széchenyi István Általános Iskola intézményvezetői posztját. 2017-ben példát mutatva a tantestületnek – rátermettségét is bizonyítva – megszerezte a Pedagógus II. és a Mesterpedagógus fokozatot. Munkáját magas színvonalon végzi, mindenkinek segít, csak a jószándék vezérli. A tanórán kívüli közösségi programok, illetve a projektnapok szervezésében és lebonyolításában aktívan részt vesz, az iskola munkájában épít a szülők hathatós segítségére. Pályázatokat is ír, így sikerült a tanulók számára nyári táborokat megvalósítani és az informatikai eszközparkot bővíteni.

Szentgotthárd oktatásügye, pedagógusok, szülők, jelenlegi és egykori tanítványok egyaránt sokat köszönhetnek négy évtizedes kimagasló és elhivatott munkásságának.

 

Pedagógusnap alkalmából a Szombathelyi Tankerületi Központ elismerő oklevélben részesítette két kolléganőnket, Tonweber Ágnest és Nagy-Mesics Zsuzsannát a jövő nemzedékéért végzett áldozatos nevelő-oktató munkájáért.

 

Tonweber Ágnes diákjai kiemelkedő eredményeket értek el a Kenguru Matematika Verseny és a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóin.

Nagy-Mesics Zsuzsanna két tanulója is bejutott az elmúlt két évben a Kazinczy-Szép Magyar Beszéd regionális fordulójára, ahol minden résztvevő már Kazinczy-díjasnak és a Kazinczy-jelvény boldog tulajdonosának tudhatja magát.

Mindkét pedagógus lelkiismeretesen, kiváló szakmai tudatással, elhivatott munkával készítette fel a diákokat a különböző versenyekre.

Gratulálunk valamennyiüknek, további sok sikert és jó egészséget kívánunk munkájukhoz!