Fenntarthatósági témahét

Az idei nevelési évben iskolánk is csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásával a PontVelem Okos Program által szervezett Fenntarthatósági Héthez. Az április 24-28. között megrendezett program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóság és a környezettudatosság témájának széles körű elterjesztése volt a diákok között

Az adott témakör a köznevelés tanórai anyagban nincs benne, viszont igenis fontos velük foglalkozni. Az egész Témahét arról szólt, hogy miként tudjuk a fenntarthatóság fontosságát minél több gyerekhez eljuttatni.

Az 5-6. osztályosok számára rendezett program fő témaköre a : Táplálkozz tudatosan címet viselte. Ennek keretében a hét folyamán az egészséges táplálkozással, a vitaminok fontosságával és a tudatos vásárlással, fogyasztással ismerkedhettek meg a tanulók.

A témahetet a 8. c osztályos diákjaink előadásai nyitották meg. Prezentációjukban a következő témákat érintették, dolgozták fel 5-6. osztályos diáktársaik számára: környezetszennyezés, túlnépesedés, globális felmelegedés, génmanipuláció és kitértek a szentgotthárdi szemétégető ügyére is, melyet 10 évvel ezelőtt a határ melletti ipari parkba tervezett megvalósítani az osztrák BEGAS cég. A tervek az óriási lakossági összefogásnak köszönhetően szerencsére nem valósultak meg.

IMG_3287IMG_3292IMG_3311

A fenntarthatóság témakörét a pedagógusok tanóráikon sokoldalúan mutatták be. Az órákon elhangzottakról a hét zárásaként az iskola aulájában társasjátékot szervezett a két témahét koordinátor (Huszárné Peresztegi Beáta és Pappné Restás Csilla tanárnők) az 5. és a 6. évfolyamosok részvételével. A pedagógusok a Pénz7-hez hasonlóan kérdéseket tettek fel a  fenntarthatóság témaköréhez, minden tantárgyat érintve. A diákok ezekre a kérdésekre válaszolva halattak a cél felé.

IMG_3329

A társasjáték alatt az osztályok ügyeskezű tagjai plakátokat készítettek, melyek az aulában lettek kiállítva.

Hírek

Previous article

Hírek

Next article