Advent 1.vasárnapja

Ma advent I. vasárnapja van. Ezzel a nappal veszi kezdetét az új egyházi év, valamint a karácsonyt előkészítő időszak, az advent is. A szó, a latin adventus Domini kifejezésből származik, melynek jelentése, az Úr eljövetele. Ez az időszak lehetőséget nyújt az elcsendesedésre, a várakozás örömére, a több imádságra, az egymás felé fordulásra. Többek között ezen gondolatok is elhangzottak, Csuk Hajnalka, tagintézmény-igazgató beszédében ma este. A sötétség beállta után került sor a Nagytemplom előtti téren a hagyományos gyertyagyújtásra. Miután Péter atya megáldotta a koszorút, Tóth Sári, 5.b osztályos, valamint Szabó Marcell, 8.b osztályos tanuló előadásban egy verset, valamint egy novellát hallhattunk. Igazgatónő beszéde után iskolalelkészünk, Béla atya osztotta meg gondolatait az összegyűltekkel. A műsort fényét emelte iskolai kórusunk előadása is. A műsor végén fellobbant a hitet jelképező első gyertyaláng.

Egyéb

Previous article

Sportvetélkedő
Egyéb

Next article

Advent az iskolában