Diákjogi képzés

 

Február 23-án a Diákönkormányzat tagjai diákjogi/érdekképviseleti képzésben vettek részt. A képzést Takácsné dr. Pálhegyi Beáta (Szombathely Város ifjúsági referense, jelenleg KLIK-nél jogász), valamint Sipos Győző (volt LOGO Ifjúsági Szolgáltató Iroda vezetője, győri RISZI iroda vezetője, jelenleg a Magyar Diáksport Szövetség Nyugat-dunántúli régiójának irodavezetője) tartották.

A délelőtt kezdetén a képzők arra törekedtek, hogy a tagok ráhangolódjanak a képzésre, és értsék meg annak lényegét, miértjét. Megfogalmazták az elvárásokat, majd humoros névismereti játék keretében átismételték egymás neveit.

     

      

          

               

       

Nagyobb blokkot képezett a Diákönkormányzat működésének, feladatainak átbeszélése, amelyet a résztvevőknek először egy plakát formájában kellett prezentálniuk, majd ezt követte annak kifejtése, a kérdések átbeszélése.

   

       

             

             

     

             

Takácsné dr. Pálhegyi Beáta a Diákönkormányzatok Szervezeti és Működési Szabályzatának felépítéséről, annak jogi hátteréről tartott előadást, beleszőve saját DÖK-unk SZMSZ-ét, annak tartalmát. Ezt követően kitért a Házirend szabályozási körére is.

                   

             

A képzés utolsó feladata egy izgalmas, érdekes, együttműködést igénylő játék volt. A nap lezárásaként pedig a ki-hogy érezte magát kérdésre kellett a résztvevőknek játékos formában “válaszolniuk”. Bízunk benne, hogy a képzés hasznos volt a DÖK képviselők számára, és a megtanultakat kamatoztatni tudják tevékenységeik során.

        

            

Hírek

Previous article

Hírek

Next article