Diáknap

Június 14-e is az önfeledt szórakozás és kikapcsolódás jegyében telt, hisz egy színes, vidám diáknap részesei lehettek tanulóink.
Mind alsó, mind felső tagozatos osztályaink állomásról állomásra jártak, hogy aztán mindenhol más és más feladatot próbáljanak ki, bontakoztassák ki a bennük rejlő tehetséget, tudást.
 
Felsőseink a bütyköldében készíthettek karkötőt, a tánc szobában a Partium Alapfokú Művészeti Iskola jóvoltából tanulhattak népi körtáncokat, a zenecsárdában kiereszthették hangjukat a karaoke közben, amőbázhattak rendhagyó módon, a mesevárban írhattak közösen mesét, de az agytröszt állomásokon kitölthettek egy érdekes kvízt az iskoláról, játszhattak a szavakkal, valamint székfoglalózhattak, japán focizhattak és megcsillogtathatták tánctudásukat leterített újságpapírokon is.
 
No de a kicsiket is nagyon érdekes feladatok várták. Ők a céllövöldében vízipisztollyal lőhettek le üvegeken elhelyezett labdákat, a kupak halászatnál csipesszel kellett a kupakokat kiemelniük a vízből, célba is dobhattak babzsákkal, táncolhattak-egyensúlyozhattak mindig kisebb újságpapíron és versenyezhettek a karikákon keresztül. A nap végére elkészültek a szebbnél szebb aszfaltrajzok is, a várkertben pedig egy kreatív képkereső várta őket.
 
Egészen kora délutánig valamennyi diák kipróbálhatta az élő csocsót és az élő tekét is, melyet nagy érdeklődés övezett.
 
A diáknap a tanár-diák kosármeccsel zárult, melyet a 8.b-s pom-pom lányok koreográfiája nyitott meg. A meccset idén a lelkes nyolcadikosokkal szemben a tapasztalt tanári csapat nyerte meg.
 
Tanárok-diákok egyaránt jól érezték magukat a vidám délelőtt folyamán.
 
Köszönjük a program megszervezését Gombásné Bánfi Andreának, Kiss Eszternek és Hegedüsné Borbély Krisztinának.
 
Hírek

Previous article

Sportnap
Hírek

Next article

Túrázás