Kazinczy – Szép Magyar Beszéd területi forduló

Február 8-án iskolánk adott otthont a Kazinczy Ferencről elnevezett “Szép Magyar Beszéd” területi döntőjének. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.

A Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban tett alapítványa indította el a Kazinczyról elnevezett SZÉP MAGYAR BESZÉD versenyt, amely az eltelt évtizedek során országos mozgalommá vált. Péchy Blanka a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja. Az igazán komoly versengés az 5. évfolyammal indul: ekkor már területi versenyt is szerveznek. A 7-8. osztályosok közül a területi versenyek győztesei részt vehetnek a végső, úgynevezett regionális fordulón: a dunántúli megyék és a Budapest versenyzői Balatonbogláron, a Dunától keletre fekvő megyék versenyzői Kisújszálláson mérik össze tudásukat.

A vetélkedő résztvevőinek egy kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kellett felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat.

5-6. évfolyamon a kötelező szöveg Fekete István: Téli berek című ifjúsági regényéből volt egy részlet, míg 7-8. évfolyamon Szakonyi Károly: A szavak lelke című hitvallása volt.

A Körmend és Szentgotthárd térségét képviselő diákok két kategóriában mérettették meg magukat, ahova az iskolai fordulók első helyezettjei jutottak tovább.

Iskolánkat az 5-6. évfolyamos korcsortban Soós Cecília (5. a, felkészítő: Vassné Juhász Enikő), a 7-8. évfolyamos korcsoportban Benczik Márk (7.c, felkészítő: Nagy-Mesics Zsuzsanna) képviselték.

A területi döntőn mindkét korcsoportban az 1-3. helyezetteket díjazta a megyei szakemberekből álló zsűri. A zsűri tagjai: Németh Ibolya szaktanácsadó (a zsűri elnöke), magyartanár, Variné Trifusz Mária, nyugalmazott magyartanár és Szép Renáta történelem tanár, Szentgotthárd Város Önkormányzatának munkatársa voltak.

5-6. évfolyamon:

  1. Soós Cecília Flóra – Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium, 5.a, felkészítő: Vassné Juhász Enikő
  2. Károlyi Levente – Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend, 5. o., felkészítő: Némethné Csarankó Krisztina
  3. Lőrincz Sára – Szent Gotthárd Gimnázium, 6. o., Bothné Boroznaki Anita

7-8. évfolyam:

  1. Kuntár Panna – Szent Gotthárd Gimnázium és Általános Iskola, 8. o, felkészítő: Gyécsek Andrea
  2. Cseresznyés Dániel – Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend, 7. o., felkészítő: Eredics Éva Noémi
  3. Jankó Áron – Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend, 8. o., felkészítő: Póczek Csilla

 A területi döntő idei győztese tehát intézményünk tanulója, Kuntár Panna, így ő képviseli térségünket a regionális döntőben, melyhez ezúton is nagyon sok sikert és jó felkészülést kívánunk.

 

 Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak.

A verseny díjait iskolánk Szülői Munkaközössége ajánlotta fel, melyet ezúton is köszönünk.

 

Hírek

Previous article

Meghívó