Termeink szentelése

A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör egyik fontos mozzanata. „Az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot” (vö. Jn 1,14) – ezt ünnepeljük ebben a néhány hétben. Házak, lakások szentelését, áldását leginkább vízkeresztkor szokás elvégezni, hiszen ehhez az ünnephez kapcsolódik a víz megszentelése.

Január 6-án Imre atya és Krisztián atya iskolánkban is megszentelte valamennyi tantermünket, közösségi helyiségeinket.

Az áldás szentelt vízzel történt, közben pedig az atyák elmondták a szükséges imádságokat és oltalmat kértek Istentől tanulóink, tanáraink és valamennyi dolgozónk  számára.  

 

A szentelés befejező gesztusaként a bejárati ajtó szemöldökfájára felírták az évszámot, valamint annak jegyei közé a C + M + B betűket, amelyek a latin mondatot rövidítik: „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e házat!”. Ez a néhány betű egész évben, nehéz és szép pillanatokban, örömben és szomorúságban emlékeztethet bennünket arra, hogy Krisztus áldó keze minden körülmények között felettünk van.