Szent Erzsébet napja

Meg kell örvendeztetnünk az embereket” – vallotta Árpád-házi Szent Erzsébet, a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, akit évszázadok óta nagy tisztelet övez és sok nemzet saját szentjeként tiszteli.
November 19-én ünnepeljük Árpád-házi Szent Erzsébet, a pékek, a koldusok, az ártatlanul üldözöttek, a csipkeverők védőszentjének ünnepét. Szent Erzsébet napjának ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba temetésének napjára, majd az 1969. évi naptárreform alkalmával áthelyezték november 17-ére, halálának napjára. Magyarországon változatlanul temetése napján emlékezünk rá.

Iskolánk tanulói már hosszú évek óta részesei, sőt aktív közreműködői az Erzsébet napi megemlékezésnek. Ez a mostani mégis különleges, hiszen egyházi iskolaként ez az első tiszteletadásunk.

A műsort Bágerné Kovács Eszter állította össze a negyedik évfolyamos tanulók számára. Külön érdekesség, hogy az egyik negyedik osztálynak Szent –Erzsébet a védőszentje, így mindennapjaiknak is része a magyar királylány jó tetteinek tisztelete.

   

   

November 18-án 18 órakor a Nagyboldogasszony Plébániatemplomban a szentmise keretében tartott kis műsor felelevenítette Erzsébet jótéteményeit, emlékeztetett minket a szeretet fontosságára.

    

A verseken túl az énekkar csengő hangja is hozzájárult  a mise emelkedett hangulatához.

   

A műsort Máté evangéliumának megzenésített sorai zárták a németül tanuló diákjaink tolmácsolásában: “Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”

A műsorban közreműködött:

Gaál Léna, Hegedűs Hanga, Keszthelyi Rebeka, Monek Csenge, Nagy Mira, Németh Noel, Schäfer Dóra, Soós Cecília Flóra, Tóth Ármin, Vadász Laura, Vari Huba Máté, Horváth Dóra, Tompa Nóra, és Socic Anna.

A diákokat felkészítette: Bágerné Kovács Eszter (4.a) és Kiss Eszter (4.b)

Az énekkart vezényelte: Offnerné Hadrik Tímea

A német dalt betanította: Vassné Juhász Enikő

 

Egyéb

Previous article

Hello november
Hírek

Next article

Versenyeredmények