Felhívás: református hit-és erkölcstanoktatás

Tisztelt Szülők!

 

Az alábbiakban olvashatják Sisakné Pál Klára, református lelkész tájékoztatóját a református hit-erkölcstanoktatásról:

 

Tisztelt Szülők!

Sisakné Páll Klára vagyok, református lelkész. Feladataim közé tartozik többek közt a református hit- és erkölcstan oktatása is.

Hasonlóan az eddigi évekhez, a  2021/22-es tanévben is lehetőség nyílik órarend szerint a református hittanórák megtartására is, erről szeretnék rövid tájékoztatást nyújtani Önöknek.

A gyermek, a Szentírás tanítása szerint, Isten ajándéka. A református hittanórákon arra törekszünk, hogy a gyermek megértse és megérezze annak jelentőségét, hogy őt Isten szereti, ő fontos Isten számára, gondot visel róla és számíthat Rá élete minden körülménye közt. Ő Isten értékes gyermeke, akinek megvannak a maga lehetőségei és adottságai.

Csoportjaink kis létszámúak, általában 3-5 főből állnak, ezért adott a családias, meghitt légkör. Közös imádsággal kezdjük és zárjuk az alkalmakat. A tanórák fontos része az éneklés.  Ezután bibliai történeteket dolgozunk fel közösen, gyermekekre hangolt feladatlapok, feladatok segítségével, kreatív, játékos formában. Mivel a református hit- és erkölcstan tanterve projektekben gondolkodik, ezért olyan órák is vannak, melyeken nincsenek új bibliai történetek, hanem egy történethez kapcsolódó téma, élethelyzet, érzés áll az egész óra középpontjában: pl.: öröm, kitartás, boldogság, barátság. Az a tapasztalatom, hogy a gyermekek szívesen beszélgetnek az érzéseikről, élményeikről, és mivel kevesen vagyunk egy-egy csoportban, mindenkire sor kerül és mindenkit meghallgatunk.

A református hittanórán való részvételnek nem feltétele a keresztség, és a vasárnapi istentisztelet látogatása sem kötelező jellegű.

Szeretettel hívogatunk minden gyermeket!

Amennyiben bővebben szeretne tájékozódni ebben a témában, akár személyesen, akár telefonon (30/9551294) szívesen állok rendelkezésére.

Szeretettel: Sisakné Páll Klára