Pályaorientációs nap

A Pályaorientációs nap, mint egész napot felölelő program a 2017/2018- as tanévtől került bevezetésre az általános iskolák, és a középiskolák számára. A 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján az intézmények tanév rendjében egy tanítás nélküli munkanap, kizárólag pályaorientációs célra használható fel.

A program célja, hogy a tanulók évről évre különböző pályaorientációs témájú feladatokkal foglalkozzanak, illetve programokon vegyenek részt, az oktatási intézmények valamennyi évfolyamán. További célja, hogy a tanulókat fokozatosan készítse fel  a felnőtt életre, a továbbtanulásra, életpályájuk megtervezésére. Ezt a folyamatot más néven életpálya–építésnek is nevezzük. Fontos, hogy már egész fiatalkorban elinduljon ez a folyamat, melyhez elengedhetetlen segítséget nyújthat a gyermeket körülvevő közvetlen támogató környezet, a család és az iskola.

December 12-én iskolánkban a pályaorientációs nap keretében a diákok játékos feladatok formájában ismerkedhettek a különböző szakmákkal: volt activity és szókereső.

 

 

 

 

Ezen kívül megnézték azokat a kisfilmeket, melyeket a Helyben a jövőd program keretében készített el az önkormányzat. A program célja a Szentgotthárdon működő vállalkozások és a helyi képzőintézmények, iskolák közti együttműködés elősegítése, ezáltal pedig egy kiegyensúlyozott gazdasági környezet megteremtése városunkban.

3 ipari és 3 turisztikai cégről készült el egyenként 5 – 5 perces videó, melynek keretében bemutatásra kerülnek a náluk alkalmazott munkakörök és ezáltal betekintést nyerhet mindenki ezeknek az adott szakmáknak a munkakörnyezetébe is. Ezzel a megoldással pedig nemcsak a szakma tulajdonságait tudják átadni, hanem a gyerekek egyúttal azt is láthatják, milyen további jellemzői vannak egy – egy munkakörnek, amelyet így a valós környezetében tudnak ismertetni számukra. De nemcsak a cégek, hanem a két helyi középiskola számára is biztosított a program egy rövid bemutatkozási lehetőséget, hiszen fontos feladat a vonzó középfokú oktatás megteremtése is helyben, amely szintén közös munkával érhető csak el.

Az elkészült 8 db videó:

– Gotthard Therme Hotel & Conference
– St. Gotthard Spa & Wellness
– Lipa Hotel és Étterem
– Opel Szentgotthárd Kft.
– Kiswire Szentgotthárd Kft.
– AMES Hungaria Kft.
– VMSzC III. Béla Technikum Szentgotthárd
– SZTI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma

 

 

 

 

Hírek

Previous article

Bolyai Matematika Csapatverseny
Hírek

Next article

Advent a Széchenyiben