A sport legyen a tied

Szentgotthárdra érkezett „A sport legyen a tied” program, mely a Nemzeti Sportfejlesztés projekt keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére és finanszírozásával zajlik. A program szakmai megvalósítója a Magyar Diáksport Szövetség.
November 17-én délelőtt iskolánk diákjai is részesei lehettek ennek a programsorozatnak, mely során egyes kiemelt sportágak és látvány-csapatsportok országos sportági szakszövetségei közreműködésével sportágakat bemutató, népszerűsítő események valósulnak meg országosan. Ennek során 20 megyei kiemelt esemény és további 230 helyi (iskolai) rendezvény kerül megszervezésre 2015-ben.
Iskolánkban a rendezvényt a Magyar Diáksport Szövetség képviselője Pálóczi László, valamint a tankerület igazgatója, Császár Tamás nyitották meg.
A kezdeményezés fő célja, hogy minél több tanuló ismerhesse meg az érintett sportágakat, valamint a lakóhelye közelében működő sportegyesületeket és ezáltal bővüljön ezen sportágak utánpótlás-bázisa. Iskolánk diákjai közelebbről is megismerhették a tollaslabda és a futsal sportágakat. A tollaslabdázást, Kocsis Attila a Soproni Tollaslabda Klub tagja mutatta meg a gyerekeknek, a futsalt pedig László Dávid népszerűsítette, aki a Göcsej SK futsal utánpótlás szakosztályát képviselte.


A program keretein belül az országos sportági szakszövetségek térítésmentesen helyeznek ki sportág-specifikus eszközöket a programban résztvevő nevelési-oktatási intézmények (iskolák) számára, elősegítve ezzel a mindennapos testnevelés céljainak megvalósulását is.
Ennek részeként, a program harmadik pilléreként, iskolánk is részesült ezen eszközcsomagok egyikéből, melyet majd 500 millió Ft értékben osztanak szét országszerte. A csomag – iskolánk esetében – tollaslabda eszközöket tartalmazott.
A diákok lelkesen próbálták ki az iskolánkban újnak számító sporteszközöket. Sokat tanultak és jól érezték magukat a délelőtt folyamán.
Ezúton is köszönjük a szervezőknek, hogy részesei lehettünk a programnak!

Hírek

Previous article

Felhívás
Hírek

Next article

Változás