Határtalanul

 

Iskolánk ismét sikeresen pályázott a Határtalanul! program keretében kiírásra került Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázaton. A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hirdette meg.

 

A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról, illetve a részt vevő intézmények között a szakmai kapcsolatok kialakítását is elősegíti a program.

A „Határtalanul!” program keretében április 5. és 9. között negyvennégy hetedikes diákunk, öt felnőtt kíséretével ismeri meg Erdély szép tájait.

Március 9-én a résztvevő diákok szülei felvilágosítást kaptak a kirándulás részleteiről.

 

 

 

Március 12-én pedig az előkészítő szakaszába érkezett a pályázati célok megvalósítása. Ennek keretében Katona Beáta, történelem szakos kísérő pedagógus ismertette a résztvevő diákokkal:

  • az Erdélyben élő magyarság létszámát,
  • az államhatáron kívüli elhelyezkedés történelmi okait;
  • az erdélyi magyarok történetét, jelenét;

A diákok megismerhették a tanulmányi kirándulás részletes programját, valamint felállítottak egy etikai kódexet a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályaival.

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

Previous article

Hírek

Next article