Német nemzetiségi tábor Egyházaskozáron

 

Iskolánkból 19 német nemzetiségi nyelvet tanuló diák 3 pedagógus kíséretében egy hetet töltött Egyházaskozáron.

IMG_1060

Az iskolában fontos szerepet kap a német nemzetiségi hagyományőrzés, az élő kultúra megismerése. Ezen belül pl. a népszokások, a nyelvjárások, a régi mesterségek felkutatása.

A tábor programjának segítségével megismerkedtek az Egyházaskozáron élő német nemzetiség hagyományaival, szokásaival és kultúrájával.  Az egy hét során ellátogattak az egyházaskozári német nemzetiségi tájházba, az evangélikus templomba, kirándultak Bikalra, ahol megtekintették a falumúzeumot, valamint a középkor világába is betekintést nyertek.

A tábor keretében a diákok kipróbálhatták az íjászatot is, ezzel is közelebb hozva a múltat a jelennel, a harmadik nap este pedig izgalmas Holdfény-túrán vehettek részt a bátor táborlakók. Az élménydús programsorozatból a nyári, vidám fürdőzés sem maradt ki.

A táborhelyen különböző foglalkozásokon vettek részt: karkötőt fontak, bőrből batyut készítettek, agyagoztak, és kemencében kalácsot sütöttek.

Táncokat, dalokat, játékokat tanultak. Az estéket tábortűz melletti szalonnasütés, közös játékok tették színessé, mindezzel felejthetetlen élményt nyújtva gyereknek és felnőttnek egyaránt.

Hírek

Previous article

Hírek

Next article