Határtalanul 1. nap Kis csapatunk hétfőn kora reggel hosszú útra indult. A Határtalanul program keretében Felvidék magyarlakta területeivel ismerkedünk meg az öt nap alatt. Első állomásunk Mikszáth Kálmán szülőháza volt Szklabonyán. Az interaktív kiállításon sok érdekességgel ismerkedtünk meg, és beálltunk Szent Péter piros esernyője alá, hogy kirándulásunk minden bajtól mentes legyen. Ezután Alsósztregovára buszoztunk, ahol […]
Iskolánkat, a mai napon a 8. évfolyam egy kislétszámú delegációja képviselte, a Szent Gotthárd Gimnázium szlovén-projektnapján. Tanulóink három stáción (hagyományőrző néptánc, ételkostoló, Kahoot-teszt) keresztül ismerhették meg a szlovén kultúrát, nyelvet, valamint hagyományokat.
2026. április 21-én rendezték meg a III. korcsoportos fiú labdarúgás megyei döntőjét Kőszegen. 8 csapat jutott be a megyei döntőbe, ahol 2 négyfős csoportban mérkőztek meg a felek egymással. Iskolánk diákjai két szombathelyi és a felsőcsatári iskolák tanulóival mérkőztek meg a csoportban, és a megyei 5. helyezést érték el. A csapat tagjai: Czotter Tamás (6.a), […]