környezeti nevelés

atomenergia szerepe

Január 29-én iskolánk parkolójába érkezett a Paks II. projektet bemutató interaktív tájékoztató kamion. Egy hetedik és egy nyolcadik évfolyamos osztálynak lehetősége nyílt a mobil kiállítást megtekinteni. Ismertetőt hallottak arról, mekkora szerepet tölt be az atomerőmű az Magyarország villamosenergia-ellátásában. Az információs táblákon leolvashatták mennyi áramot fogyaszt éppen az ország, virtuális látogatást tehettek az épülő erőműben és tesztkérdésekre is válaszolhattak. Többen kipróbálták az áramfejlesztő biciklit.

Iskolai egészség-fejlesztési program​

Februárban A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas megyében című iskolai egészségfejlesztési programra neveztek az ötödik évfolyamos tanulók. A Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és együttműködő partnerei által kidolgozott projekt célja, hogy a gyermekek fürdő higiénés ismereteit megalapozza, bővítse. Motiválja őket arra, hogy tudatosabban vegyék igénybe a fürdőket.
A több héten át tartó program első lépéseként iskolai keretben tartott foglalkozásokon vettek részt tanulóink. Egészségnevelő segítségével ismerték meg a termálvíz, gyógyvíz fogalmát, a fürdőkultúra fejlődését, a helyes fürdő-és uszodahasználatot.

Az elméleti foglalkozásokat fürdőlátogatás követte. A helyi fürdő szakembere megmutatta a gyerekeknek a víz tisztántartásához szükséges berendezéseket, megismertette őket a házirenddel, a medencék és a csúszda használatának szabályaival. Az izgalmas sétát két játékos feladat zárta.

A projekt zárásaként, a Víz Világnapja alkalmából rajz-és irodalmi pályázatot hirdettek a szervezők „Az egészséges fürdőzés nyomában…” címmel. Diákjaink számos pályamunkát készítettek.

Az osztályok versenyében az 5.a osztály harmadik helyezést ért el. Jutalmuk egy csoportos fürdőbelépő a Vulkán Gyógy-és Élményfürdőbe. Egyéni versenyben Tölgyesi Alma rajzával ért el második helyezést.

Víz Világnapi rendezvény

Március 23-án, a Víz Világnapja alkalmából iskolánk és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága közösen szervezett programot. A gyerekek rendhagyó tanórán bővítették ismereteiket, érdekes adatokat hallottak a vízfelhasználásról, a természetes vizek szennyezettségéről és közvetlen környezetünk vízi élővilágáról. Megszerzett tudásukat az iskola aulájában szervezett vetélkedőn mérhették össze. A program végén mindenki kapott egy kis ajándékot a nemzeti park munkatársaitól.

Fotópályázat: AHOL ÉLEK....

A Széchenyi Diákönkormányzata a Föld napja alkalmából fotópályázatot hirdetett AHOL ÉLEK… címmel. Téma a környezet nem mindennapi láttatása, egyéni látásmód bemutatása. A felhívásra hat pályamunka érkezett. A diákok a fotók mellé pár mondatban azt is megfogalmazták mi az, amit legjobban szeretnek a környezetükben.

Magasles

Ivanics Ákos

Lángoló égbolt

Vörös Szonja

Nyári zápor

Zaicz Botond

Kedvenc városom

Gaál Mátyás

Pihenő bocik

Zaicz Réka

A Nyugalom szigete

Mizser Nikoletta

Túra a Hársas tóhoz


Az iskola környezeti nevelési csoportja május 10-én, a MADARAK és FÁK NAPJÁN gyalogtúrát szervezett a Hársas tóhoz. Ötvenkét diák és három pedagógus vállalta, hogy megteszi a közel 10 km-es távolságot. A szép napos délután a mozgás és a szórakozás mellett az ismeretszerzésre is lehetőséget adott a gyerekeknek. Tanulmányozhatták a tó és környékének élővilágát, csapatokba szerveződve végigmentek a tóparti sétányon kialakított tanösvényen, ahol a növény és állatvilág mellett az Őrség építészeti értékeiről is gyűjtöttek információkat. Tanulóink a program végén egy Túratotó kitöltésével tesztelték ismereteiket.