“Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”
Azért választottuk iskolánk névadójának Széchenyi Istvánt, mert élete, tettei, hazaszeretete példaként állítható bármely kor felnövő nemzedékei számára.
Felismerte, hogy a fejlődés érdekében Magyarországnak reformokra van szüksége és életcélját az ország felemelkedéséért végzett munkában találta meg.
Széchenyi István gróf 1791. szeptember 21-én született Bécsben, a nagy múltú és dúsgazdag Széchényi család ötödik gyermekeként. Apja Széchényi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja Festetich Julianna grófnő, a keszthelyi Georgicont alapító Festetich György testvére.
Az ifjú Széchenyi gyermekkora Nagycenk és Bécs között megosztva telt.
1809 áprilisában két bátyjával csatlakozott a Napóleon ellen induló nemesi felkeléshez, később hivatásos katona lett. Részt vett a lipcsei csatában 1813-ban, ahol futárként szolgált. Több kitüntetésben is részesült.
Szabadságai alatt sokat utazott, barátjával, Wesselényi Miklós báróval körutazásokat tett Nyugat-Európában. Angliai útja során döbbent rá hazája elmaradottságára.
Az 1825-ös országgyűlésen hívta fel magára a figyelmet, ahol magyarul szólalt fel, és birtokai egyévi jövedelmének felajánlásával megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát.
Gyakorlati tevékenysége, közéleti részvétele ekkor kezdődött el. Két évvel később angol mintára létrehozta a kaszinót, valamint a lóversenyzést. Kezdeményezte a hazai közlekedés fejlesztését: a Duna és Tisza szabályozása után megindulhatott a gőzhajózás, és nevéhez fűződik a Duna első állandó hídjának, a Lánchídnak az építése is.
Az ő gondolata volt Pest és Buda egyesítése, és Budapest néven fővárossá fejlesztése.
További kezdeményezése az óbudai téli kikötő létrehozása, a selyemhernyó tenyésztés népszerűsítése, a hazai lótenyésztés fellendítése.
1836-ban felségül vette régi szerelmét, Seilern Crescentia grófnőt. Házasságukból három gyermek született, de csak kettő érte el a felnőttkort, Béla és Ödön.
Széchenyi nemcsak az ország gazdasági elmaradottságát értette meg, hanem az abból fakadó társadalmi feszültségeket is. 1830-ban jelent meg programadó munkája a Hitel. Ebben kifejtette elképzeléseit: robot helyett a bérmunka bevezetését, az 1351. óta érvényben levő ősiség törvényének eltörlését. A változtatásokat az arisztokráciától várta.
Később jelent meg a “Világ” majd a “Stádium” c. műve, melyben 12 pontban foglalta össze célkitűzéseit. Hamarosan szembe került Kossuth Lajossal, annak radikális nézetei miatt, és ez a reformmozgalmon belüli elszigetelődéséhez vezetett, bár épp Kossuth nevezte őt a legnagyobb magyarnak. Az 1848 áprilisában megalakuló Batthyány-kormányban közmunka- és közlekedésügyi miniszter lett. Bécs és a független magyar kormány közötti feszültségeket azonban nem tudta elviselni. Lemondott tisztségéről és 1848 szeptemberében a döblingi elmegyógyintézetbe került. A szabadságharc kitöréséért önmagát vádolta. Döblingben néhány év alatt visszanyerte alkotóerejét és élénk politikai tevékenységet fejtett ki az 1850-es évek második felétől. Londonban jelent meg az “Ein Blick auf den anonymen Rückblick” című munkája, amire a császári rendőrség is felfigyelt. A sorozatos zaklatások, házkutatások felőrölték Széchenyi erejét, idegrendszerét. 1860. április 8-án karosszékében halva találták pisztollyal a kezében.
1936 májusában Babits így írt róla:
Mégis van valami mögötte, ami nem emberi gyarlóság, hanem emberi nagyság. Ez maga az egyéniség ereje, a kitörő individuum, amely nem tűri, hogy eltűnjön és hatástalanul maradjon a világban… De lényegében egyszerű valami, s mégis a legnagyobb, ami a világon létezik: erő, emberi erő.
